Újabb jégmese szórakoztatta a gyermekeket a Havasszépe Sport Egyesület előadásában. A nagyjából 1 órás program során két mesét, Jancsi és Juliska, valamint Hófehérke és a hét törpe történetét vitte jégre a Havasszépe. Ezúttal a fogyatékkal élő sportolók megyei szövetségének felkérésére.
Abaházy-Lukács Péter, a Havasszépe SE elnökhelyettese elmondta, a fogyatékkal élő sportolók megyei szövetségének felkérésére állították össze a mostani előadást, a fogyatékkal élő sportolók, illetve a fogyatékkal élők számára a megyében.
– Mindig boldogok vagyunk, ha előadásunkkal kis örömet tudunk okozni számukra, így természetesen iget mondtunk a felkérésre – mondta Abaházy-Lukács Péter.
Mint azt megtudtuk, a Havasszépe Sport Egyesület tervei szerint decemberben lesz még egy jégszínházi produkció, melyen, határon túlról érkező előadók is lesznek.
Abaházy-Lukács Péter, a Havasszépe SE elnökhelyettese elmondta, a fogyatékkal élő sportolók megyei szövetségének felkérésére állították össze a mostani előadást, a fogyatékkal élő sportolók, illetve a fogyatékkal élők számára a megyében. – Mindig boldogok vagyunk, ha előadásunkkal kis örömet tudunk okozni számukra, így természetesen iget mondtunk a felkérésre – mondta Abaházy-Lukács Péter.
Mint azt megtudtuk, a Havasszépe Sport Egyesület tervei szerint decemberben lesz még egy jégszínházi produkció, melyen, határon túlról érkező előadók is lesznek. minap.hu
fotó: Mocsári L.