Ugrás a tartalomra

Köszönet és értékelés – a jelöltek az eredményről

Létrehozva
Megköszönték a szavazatokat az őket és programjukat választó miskolciaknak a 2-es körzetben vasárnap tartott időközi önkormányzati képviselőválasztáson alul maradt jelöltek a minap.hu-nak adott miniinterjúkban.
MSZP

Ruskó Zoltán, az MSZP jelöltje érdeklődésünkre elmondta, természetesen csalódott, hiszen ilyen csekély különbséggel kikapni nem kellemes érzés.
– Annak viszont kifejezetten örülök, hogy több mint 1000 embert találtam, aki támogatta személyemet és a programomat, ezúton is köszönöm nekik – hangsúlyozta Ruskó Zoltán.

mszp-valasztas-120422ml_2.jpg

Mint mondta, nagyon sok hasonlóság van az ő és Takács Gábor programja között, és a körzet lakosaként bízik benne, hogy az ígéreteket teljesíteni is fogja. Ruskó Zoltán végül köszönetet mondott családjának, barátainak, az MSZP dolgozóinak és a választóinak is, egyúttal gratulált és jó munkát kívánt Takács Gábornak.

Simon Gábor, az MSZP városi elnöke arról beszélt, hogy megítélése szerint olyan eredmény született, mely tendenciáját nézve a szocialistáknak kedvező, hiszen míg 2010 őszén, az önkormányzati választásokon ugyanebben a körzetben csupán 28 százalékot ért el jelöltjük most ennél többet, megközelítőleg 39 százalékot kaptak. Hozzátette, ha a körzetet szétszedjük a két városrészre, az is látható, hogy Martin-kertvárosban Ruskó Zoltánra szavaztak többen.
– Ilyen hajszálnyi különbség mellett mi bizakodóak vagyunk. Természetesen gratulálok Takács Gábornak, jó munkát és sok erőt kívánok neki munkájához – zárta Simon Gábor.

JOBBIK

Körmöci Attila
, a Jobbik jelöltje szintén köszönetet mondott mindazoknak, akik „ezen a szép tavaszi napon” úgy döntöttek, hogy elmennek szavazni és a Jobbik jelöltjére voksoltak. Mint mondta, az eredményen bár lehetne javítani, elégedettek, hiszen megtartották a korábbi eredményeiket.
– Büszkék vagyunk rá, hogy mi saját pénzen kampányoltunk és közpénzt nem használtunk fel, mint ahogy arra is, hogy nem használtunk etikátlan eszközöket a kampány során – hangsúlyozta Körmöci Attila.

jobbik-valasztas-120422ml_1.jpg

Szegedi Márton,
a Jobbik városi elnöke szintén köszönetet mondott azoknak, akik a Jobbikot választották vasárnap.
– A mostani időközi választás legnagyobb tanulsága a rendkívül alacsony részvételi arány. A választásra jogosultak 70 százaléka nem ment el szavazni. Bizalmi válságot élünk, amikor tíz emberből hét elvesztette a demokráciába vetett hitét. A Jobbik feladata ezt a hitet visszaadni. A mi feladatunk megmutatni, hogy van egy olyan erő, amely képes visszaadni Miskolcot a miskolciaknak – hangsúlyozta Szegedi Márton. Mint mondta, tudják, hogy az alacsony részvételi arány nem kedvez a Jobbiknak, ennek ellenére vasárnap pártjuk tartotta magát eddigi eredményeihez nemcsak Miskolcon, hanem Budapesten is.

JESZ

Csanálossi Béla
, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) jelöltje kérdésünkre elmondta: tisztességes szereplésként értékelhető a mintegy 30 százalékos részvételi arány, hiszen az ország más területén sem szokott több lenni időközi választáskor.
– A választás szoros végeredménye meglepett – nyilatkozta Csanálossi Béla. – Az első két, fej fej melletti párt után lényegesen lemaradva következik a Jobbik, majd a két kisebb párt. Az igen jó érzéssel tölt el, hogy parlamenten kívül pártként, ebből következően nagyon csekély pénzből ilyen eredményt tudtunk elérni: megelőztünk egy parlamenti pártot. Ezt köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és úgy gondolom, ez az eredmény a JESZ-t továbbgondolásra késztetheti.
Csanálossi Béla azt is hozzátette, egy picivel jobb eredményre számított, bízott benne, hogy sikerül elérni az 5 százalékot.
– A körülményeket tekintve azonban tudomásul kell venni ezt az eredményt – zárta szavait.

LMP

Emődi Zoltán
, az LMP jelölte megköszönte azoknak, akik rá, illetve az LMP-re szavaztak.
– A részvételi arányon jól látszott, hogy nem sikerült az embereket túlságosan megmozgatni, azok tudtak így jobb eredményt elérni, akik több pénzt tudtak a kampányba fektetni – mondta Emődi Zoltán. Hozzátette, kicsit jobb eredményt várt ennél, azonban százalékosan ez még mindig jobb, mint a 2010-es önkormányzati választás, amikor két százalékot értek el.
– Van tehát még mit dolgozni azon, hogy 2014-ben még jobb eredményt érhessünk el – zárta Emődi Zoltán.

CS. M. – T. Á.