A Kossuth utcai Fidesz-irodán várta képviselőtársaival, szimpatizánsokkal együtt a választás végeredményét Kriza Ákos polgármester is.
– A mai napon a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje győzött a 2-es számú választókerületben. Gratulálunk Takács Gábornak, aki már a jövő héten elkezdi velünk a közös munkát – nyilatkozta a minap.hu-nak. – Van mit tennünk, ezt a szoros végeredmény is mutatja. Ez azt jelenti számunkra, hogy még jobban oda kell figyelnünk a városlakókra és még szorosabban kell együttműködnünk a jövőben.

Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője kitörő örömmel fogadta az eredményeket. A politikus gratulált a választókerület újonnan megválasztott önkormányzati képviselőjének, Takács Gábornak, valamint a kampánystábnak, a képviselő családjának. Külön köszönetet mondott azoknak a szavazóknak, akik Takács Gáborra voksoltak. Mind mondta: szorosan együtt kíván dolgozni a jövőben az új képviselővel, akit fiatalos, lendületes emberként ismert meg.
– Örülök a sikernek, bár az is igaz, hogy nem számítottam ilyen szoros végeredményre – nyilatkozta Takács Gábor, a frissen megválasztott önkormányzati képviselő. – Úgy gondolom, hogy ezzel foglalkozni kell, le kell vonni a következtetéseket, de elsősorban az engem támogató pártoknak kell ezt megtenni. A kampány lezárult, nekem mint képviselőnek a jövőbe kell tekintenem, és a kampányban ígérteket meg kell valósítanom.
– Csütörtökön tesz majd esküt, de Kriza Ákos polgármester azt nyilatkozta, már a jövő héten elkezd dolgozni. Mivel kezdi a munkát?
– Az eskütételig át kell tekinteni a feladatokat, azután gőzerővel kezdődhet a munka. A legelső, hogy engedélyeztessük a két településrész útjaira elkészült terveket. Kiemelt a csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása, feltétlenül el szeretném érni a két év alatt, hogy megépüljön a Martin-kertvárost és Szirmát összekötő kerékpárút. Kiemelt terület számomra a közösségépítés is. Rövid idő, csak egy fél ciklus áll most a rendelkezésemre, így kétszer annyi munkát kell elvégeznem, mint más képviselőnek. Sok megoldandó feladat van itt, aminek az elvégzését, szeretném felajánlani elhunyt képviselőtársam, Giákné Bobály Judit emlékének.

– A közösségépítés alatt – a városvezetéssel összhangban – a lakosokkal folytatott párbeszédet is érti?
– Egyedül nem lehet hatékonyan dolgozni. Ahhoz, hogy megnyerjem ezt a választást, szintén szükség volt az engem támogató közösségekre. Hadd köszönjem meg itt a hozzájárulását a sikerhez mindenkinek, aki rám szavazott, aki támogatott, részt vett az elmúlt hetek munkájában, és a családomnak, aki kitartott mellettem. És igen, úgy gondolom, ahhoz, hogy egy képviselő hatékonyan működjön, elengedhetetlen, hogy ismerje a választópolgárok elvárásait. Ezért is közvetlen kapcsolatot szeretnék tartani az itt lakókkal. Erre alkalmas a lakossági fórum, amit negyedévente, félévente biztosan tartok majd, de szeretnék létrehozni egy új közösségi honlapot, ami szintén kiváló lehetőség erre. Eddig is igen jó volt a kapcsolat a helyi civil szervezetekkel, egyházakkal, ezt szeretném még szorosabbra fűzni. Ami biztos: olyan képviselő szeretnék lenni, aki minden itt lakót képvisel, és mindkét településrész érdekében tevékenykedik.
minap.hu