A rájátszásban úgy alakultak a mérkőzések, ahogyan azokat a papírforma szerint valószínűsíteni lehetett. Ennek lett az a következménye, hogy a lila-fehérek most éppen a zöld-fehérekkel szemben csatáznak. A párharc első mérkőzését szombaton, a fővárosban a hazaiak nyerték meg, mégpedig meglehetősen könnyed játékkal, játszmaveszteség nélkül, 3-0 arányban. Igaz, a miskolciaknak sem volt okuk a panaszra, ugyanis mind a három játszmában kitettek magukért, ott loholtak ellenfelük nyomában, és általában húsznál, vagy fölötte torpantak meg.
- Az első mérkőzésen az volt a legfontosabb tapasztalat, hogy a lányoknak volt merszük, bátran játszottak, nem ijedtek meg – kommentálta a látottakat Toma Sándor, a vasutasok edzője. – Beigazolódott, hogy nagy akarással, és lelkes játékkal lehet keresnivalónk esélyesebb vetélytársunk ellen is.
Kétségtelen, hogy a fogadóirodákban meglehetősen nagy oddszot adnának a miskolciak sikeréért. Ennek egyszerű a magyarázata: az idei bajnokságban eddig háromszor találkozott egymással a felek, és mindhárom összecsapást az újpestiek nyerték meg. Ráadásul nem is akárhogyan, játszmát sem veszítve!
–Való igaz, most sem felénk billen a mérleg nyelve, a kedden délután sorra kerülő összecsapáson azonban bármi megtörténhet – latolgatta az esélyeket Toma Sándor. – Nem lehet vitás, hogy az újpestiek stílusa kedvezőtlen nekünk, de ezen felül kell emelkedniük a játékosainknak. A tanulmányi elfoglaltságok most is jelen voltak az edzések látogatottságában, de ez ellen nem tehetünk semmit. Bizakodva várom a csatát, jó lenne egyenlíteni, mert ez a csapat erejét, tartását tovább erősíthetné.
Mivel a párharcban jelenleg az Újpest 1-0 arányban vezet, a sorozat csakis akkor ér véget, ha Miskolcon is nyernek a lila-fehérek. Az Albrecht-Miskolci VSC MISI – Újpesti TE mérkőzés kedden délután 5 órakor kezdődik, a találkozónak a Csokonai utcai vasutas csarnok ad otthont.
D.L.