Néhány éve a felhalmozott adósság agyonnyomta a DKSK-t, amelyet a sportiskolai háttérre építve DKSK-MISI néven indítottak el tavaly újra az élmezőnyben. Teljesen új felnőtt csapatot kellett építeni, amelyet a kosaras berkekben jól ismert, délszláv származású Milen Vukicsevics vezetőedzőre bíztak. Az újonchoz képest komoly célkitűzéssel, a legjobb nyolcba kerüléssel indultak neki a bajnokságnak. Az alapszakasz vége azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezték, lecsúsztak az alsóházba, ahol a szombati, BSE elleni hazai vereséggel (58-65) végül a 10. helyen zártak.
– Az első félidőben ritmusban voltunk, de akkor is kaptunk „olcsó kosarat”, az ellenfél szedte a támadó lepattanókat, sok labdát eladtunk. A második félidőben ők zónáztak, mi embert fogtunk. A legnagyobb problémánk az volt, hogy ma nem akadt olyan játékosunk, aki kívülről tudott volna dobni. Sok labdát eladtunk, el is fáradtak a végére a lányok – értékelte az utolsó bajnokin történteket Milen Vukicsevics.
Ezt követően az egész szezonról is összefoglalta a véleményét. – Köszönöm a lányok egész éves munkáját. Búcsúzni a szurkolóktól: nagyon sokat segítettek, segítsék tovább is a csapatot, mert Miskolcnak szüksége van a kosárlabdára. Sajnálom, hogy úgy alakult, nem tudtuk komplett csapattal befejezni a bajnokságot. Aki emlékszik rá, az tudja, hogy az első fordulót se tudtuk komplett csapattal kezdeni… - magyarázta Milen Vukicsevics, aki emlékeztetett a szezon közben jött sérülésekre és a rájátszás hajrájában is kiesett két ember a küzdelemből. Peches volt a csapat és az edző is. Nehezen tudtak igazolni és mikor összeállt a keret 6 NB I A-s és 4 NB I B-s játékosból kellett csapatot formálni. Bírálta a magyar bajnokságban kialakult koncepciótlanságot.
– Egyszer rájönnek, hogy másképpen kell építkezni. Nem kapkodni, mert holnapután nem lesz eredmény – utalt arra Milen Vukicsevics, hogy eredményt az ad-hoc jellegű erősítések helyett tudatos csapatépítéssel lehet elérni, mint történik ez Szlovákiától Szerbiáig sok helyen…
Cs. L.