A megkérdezett borsodi kórházvezetők azt mondják, az intézmények működtetése szempontjából ez kedvező lépés, a betegeknek pedig megyénkben nem kell nagy átszervezésektől tartaniuk.
Több helyen kórházi osztályok szűnnek meg, máshol új részlegek jönnek létre az állami tulajdonbevételt követően. Az átvételt szabályozó törvény rögzíti az ellátórendszer korszerűsítését, a területi kötelezettségek ellátását és az egységes várólista-kezelés szabályozását is. Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke és a Megyei Kórház főigazgató főorvosa szerint az államosítás az intézményeknek és a betegeknek is hasznos.
– Az egész átalakítás, a Semmelweis-terv filozófiája arról szól, hogy a betegbiztonság és a dolgozók biztonsága erősödjön, a dolgozók biztonsága alatt értelemszerűen a munka biztonságáról, a munkahely biztonságáról beszélünk – mondta Csiba Gábor főigazgató főorvos B.-A.-Z. Megyei Kórház.
Csiba Gábor szerint a másik előny, hogy a nagyobb anyagi forrást és technikát igénylő ellátásokat, mint például az onkológia, a centrumokba szervezik, míg az általános ellátásokat közel viszik a lakosokhoz. Az átadás-átvétel kiterjed még többek között a kórházak ingó- és ingatlanvagyonára, adósságállományára és fejlesztési hitelállományra is, így az intézmények nem lesznek kiszolgáltatva az egyes önkormányzatok anyagis helyzetének sem. Az edelényi kórház igazgatója azt mondja: a veszteséges és a nyereséges kórházak érdeke is az intézmények állami fenntartásba helyezése.
– Edelény nyertes lesz ezzel a lépéssel, de lesznek vesztes kórházak is. Itt van pénz az egészségügyi rendszerben, ezért nem értem a helyzetet. Valami kontroll probléma, vezetési gond. Vannak, akik nem gazdaságosan kezelik a pénzüket, most az állam legalább beleszól mindenbe – mondta Daher Pierre, a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet kórházigazgató főorvosa, aki szerint ez jobb helyzet lesz.
A kórházvezetők azt mondják, a betegek megyénkben nem szenvednek majd hiányt semmiben az átszervezés ideje alatt, minden ellátást ugyanúgy megkapnak, a korszerűbb és gazdaságosabb működtetés hatásait viszont idővel tapasztalhatják majd.
Lénárt V.