Ugrás a tartalomra

Áttörést hozott a brüsszeli találkozó

Létrehozva
Vida Krisztina akadémiai munkatárs szerint áttörést hozott Magyarország és az Európai Bizottság viszonyában Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, a bizottság elnökének keddi brüsszeli tanácskozása. Az esemény bizonyítja, hogy a csúcstalálkozóknak még mindig nagyobb az erejük, mint az alsóbb szintű konzultációknak.
Vida Krisztina, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa azt mondta, az utóbbi időben rengeteg volt a találgatás és bizonytalanság, ennek forintban mérhető volt a vesztesége, számítások szerint havonta 10 milliárd forint veszteséget okozott a hozamfelárak emelkedése, amiatt, hogy csúszott a hiteltárgyalások megkezdése a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.
    
Úgy fogalmazott, most már fellélegezhetünk, mert bár a bizottság csak szerdán foglalkozik a folyamatban lévő magyar ügyekkel, de ha Barroso most sok mindenre rábólintott, jó esély van rá, hogy a bizottság is így tesz.
    
A hiteltárgyalások megkezdésének időpontjáról azt mondta, az EU átpolitizáltabb, az IMF inkább kivárja az uniós álláspontot. Úgy látja, a brüsszeli tárgyalás sikeréhez az is hozzájárult, hogy a kormány bemutatta a második Széll Kálmán-tervet, amely ismét bizonyítja elkötelezettségét a költségvetési hiány három százalék alatti tartásához.
    
Felhívta ugyanakkor a figyelmet: az, hogy mennyiben ítéli tarthatónak a költségvetési hiányt az EU, attól is függ, hogy az új típusú adók eurokonformak-e, és beindul-e a gazdasági növekedés. Megjegyezte, Orbán Viktor optimista, reméljük, realista azt illetően, hogy 2013-tól megindul a dinamikus gazdasági növekedés.
    
Vida Krisztina szerint az ügyben mind az EU és az IMF, mind pedig Magyarország engedett. Magyarország a médiatörvény ügye óta folyamatosan nyitottnak mutatkozott, a kritikák nagy részével egyetértett és gyors változtatásokkal reagált rájuk. Az elemző elvi kérdéseknek nevezte azokat a témákat - a jegybankelnök esküjének, fizetésének és a bírák nyugdíjazásának kérdését -, amelyekben a kormány ragaszkodik az álláspontjához.
    
A bizottság alighanem "belátta", hogy a kötelezettségszegési eljárások nem olyan léptékűek, hogy miattuk tovább kellene halasztani a hiteltárgyalások megkezdését - hangsúlyozta, hozzáfűzve: kiegyensúlyozott kompromisszum született.
    
Orbán Viktor szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalások megkezdése elől. A José Manuel Barrosóval kedden folytatott informális megbeszélése után a kormányfő bejelentette, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdán vitatja meg hivatalosan a Magyarországgal kapcsolatos kérdéseket.
    
- Az IMF-fel történő tárgyalások megkezdése elől az akadályok lényegében elhárultak - mondta. Hangsúlyozta, a parlamentnek a vállalt törvénymódosításokat lehetőleg gyorsan és egészében végre kell hajtania, és szerinte amint az lezárult, tehát a jogszabályi változások megtörténtek, akkor meg lehet kezdeni a tárgyalásokat.
    
Barroso üdvözölte Orbán Viktor kötelezettségvállalását a magyar hatóságok által bejelentett azon intézkedések gyors és teljes körű megvalósítására, amelyek a jegybank függetlenségével kapcsolatosak - közölte kedden a bizottság szóvivője. Barroso méltatta azokat a vállalásokat is, amelyeket Orbán Viktor tett a többi nyitott kérdéssel, vagyis az igazságügyi reformmal, az adatvédelmi hatósággal és a bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatosan.

MTI