Boross Norbert, az ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója az aláírást megelőzően elmondta: az elmúlt két évben közel háromszáz milliós kárt okoztak a színesfémtolvajok az áramszolgáltatóknak. Az erre szakosodott bűnbandák felszámolása több okból is fontos, hiszen a lopások súlyos következményekkel járhatnak a fogyasztókra, a szolgáltatóra és az elkövetőre nézve is. A fémtolvajok néhány tízezer forintos nyereség reményében sokszor több millió forintos kárt okoznak. Az ellopott, megrongált berendezések pótlása, az elhúzódó javítási munkák, kármentesítések ugyanakkor számos kellemetlenséget okoznak a fogyasztóknak is.

A lopások, rongálások következtében beálló üzemzavarok miatt tízezrek maradhatnak áram nélkül, sajnos arra is volt már példa, hogy a lopási kísérletek halálos balesetekkel végződtek.
– Az együttműködési megállapodás célja, hogy a szerződő felek a fennálló törvények és jogszabályok figyelembe vételével kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét. Közösen lépjenek fel a közrend, a közbiztonság megszilárdítása, a vagyonbiztonság, vagyonvédelem eredményességének javítása érdekében – emelte ki Boross Norbert.

Szabó Zsolt dandártábornok, a NAV-ÉMRVPF főigazgatója ehhez kapcsolódva arról szólt, hogy a lopásokat nyilván azért követik el, mert van illegális felvevőpiaca az eltulajdonított termékeknek. A Vám- és Pénzügyőrség a megállapodás keretében fokozott figyelmet fordít ezeknek a felvevői, értékesítési hálózatoknak a felderítésére, felszámolására.
Hans-Günter Hogg, az ÉMÁSZ igazgatósági tagja a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezen túl egyedi azonosítóval látják el a vezetékeket. Ennek köszönhetően vélhetően könnyebb lesz kézre keríteni a fémtolvajokat. A 2010. január elsején életbe lépett fémtörvény értelmében ugyanis a hulladékátvevő telepeken dolgozóknak kötelességük felvenni a beadók adatait. Az azonosító segítségével így könnyen be lehet majd azonosítani a fémtolvajokat.

A lopások, rongálások száma az elmúlt évben sajnos ismét növekedett, és fémtelepeken leadott vezetékek beazonosítása eddig szinte lehetetlen volt.
Az eredményes felderítés érdekében Hans-Günter Hogg és Szabó Zsolt dandártábornok sem árulta el, hogy pontosan milyen azonosítóval látják el a vezetékeket.
Szepesi S.
Fotó: Juhász Á.