Ugrás a tartalomra

Embercsempészetért ítéltek el egy magyart Észak-Írországban

Létrehozva
Embercsempészet és üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt ítéltek börtönre Észak-Írországban egy magyar férfit - írta kedden honlapján az UTV északír tévétársaság, amely szerint ő az első személy, akit embercsempészet vádjával ítéltek el a brit tartományban.
A 38 éves férfi 18 hónapos börtönbüntetést kapott, amelyből öt hónapot kell letöltenie, mivel korábban több mint egy évig volt őrizetben.     
    
A vád szerint a férfi Belfastba utaztatott két nőt, hogy ott prostituáltként dolgozzanak. A nők elmondása szerint maguk kérték a férfit repülőjegyeik megvételére, megérkezésüket követően az elítélt lakást biztosított nekik. Ezután a nőket utazási költségeik és a lakbér fedezésére prostituáltként hirdették az interneten.
    
Az elítélt - aki egy helyi étterem tulajdonosa - beismerte, hogy bordélyházat üzemeltetett egy belfasti lakásban. Börtönbüntetése leteltével további 18 hónapra feltételesen helyezik majd szabadlábra, s felügyelet alatt marad.
    
Az ügyben eljáró bíró elmondta, hogy a nőket nem tartották fogva akaratuk ellenére, ugyanakkor kiemelte, hogy az embercsempészet globális probléma, s nem hunyhat szemet afelett, hogy nőket, férfiakat és gyerekeket gyakran akaratuk ellenére hoznak az országba gazdasági és szexuális kizsákmányolásuk céljából.
    
A nőket tavaly március 21-én szabadították ki a belfasti lakásból, a magyar hatóságok által átadott információknak köszönhetően.

MTI