Ugrás a tartalomra

Erdélyi szenior önkéntesek képzése kezdődött Magyarországon

Létrehozva
Erdélyi önkéntesek képzése kezdődött Magyarországon. A résztvevők a május 13-áig tartó program keretében megismerhetik az önkéntes szektort, és kipróbálhatják magukat különböző karitatív tevékenységekben Pécsen, Szegeden és Zalaegerszegen. Erről az Önkéntes Központ Alapítvány tájékoztatta az MTI-t közleményben.
Az alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas közös szenior önkéntes programja keretében kívánja az idősek felé irányítani a figyelmet 2012-ben, az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évében - olvasható a dokumentumban.
    
A Grundtvig Szenior Önkéntes Program keretében hat szenior önkéntes érkezett Magyarországra Erdélyből háromhetes tanulmányútra.
    
A szenior önkéntesek Pécsen például ételosztásban vesznek részt, Szegeden mozgáskorlátozottak, szociálisan rászorulók és kórházi látogatók, betegek segítségére lesznek, míg Zalaegerszegen hagyományőrző programokban tevékenykedhetnek, illetve időseknek és fogyatékkal élőknek nyújtanak segítséget.

MTI