Ugrás a tartalomra

Gyerekek rongáltak a Szent József temetőben

Létrehozva
A napokban nagy felháborodást keltett Miskolcon, hogy a Szent József temetőben több mint félszáz sírt megrongáltak. A rendőrök hamar beazonosították az elkövetőket, akik a közül a legidősebb még csak nyolcéves!
Ahogy arról portálunk is beszámolt, hatalmas károkat okoztak a rongálók szombat reggelre a Ruzsini utcán található Szent József, római katolikus temetőben. A síremlékek fejfáit leborogatták, a betonvázákat összetörték, még egy fedlapot is lehúztak a helyéről.

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének munkatársai az eset tudomásukra jutását követően azonnal koncentrált erőkkel kezdték meg a nyomozást. A rongálás miatt megindult eljárás során a módszeres információ- és adatgyűjtés eredményeként a rendőrök eljutottak négy gyermekkorú fiúhoz, akik közül a legidősebb nyolcéves. A temető közelében lakó rongálók többek között elmondták, hogy a síremlékeket együttes erővel döntötték le, mindenféle ideológiai indíttatás nélkül, pusztán a rombolás öröme hajtotta őket.

sirrongalas_120423_ja_3.jpg

A gyermekkorúak büntetőjogi felelősségre nem vonhatóak, tettük azonban nem marad következmények nélkül. A rendőrség ilyen esetekben ugyanis értesíti a területileg illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve a gyámhivatalt. Õk felülvizsgálják a gyermek, gyermekek családi körülményeit és szükség esetén gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseket tesznek. Bűnismétlés esetén a rendőrség kezdeményezheti a gyermekvédelembe vételét a helyileg illetékes önkormányzatnál. Amennyiben ez nem elegendő a gyermekkorú érdekében szükséges a gyermekvédelmi törvény alapján saját hatáskörben dönt az intézeti elhelyezésről – tájékoztatott Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr Főkapitányság Kommunikációs Irodájának munkatársa.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.