Ugrás a tartalomra

Két templomba is megpróbáltak betörni egy éjszaka

Létrehozva
Két római katolikus templomba is megpróbáltak bejutni ismeretlenek a napokban egyazon éjszaka Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.
Szabó Zita tájékoztatása szerint Szolnokon a Vártemplom sekrestyéjének külső bejárati ajtaját feszítették fel az elkövetők, ám, miután a belső ajtóval is szembe találták magukat, inkább megfutamodtak.
    
Még aznap éjszaka hasonló forgatókönyv alapján zárult kudarccal Jászjákóhalmán a helyi római katolikus templom kifosztására készülő, ugyancsak ismeretlen betörők kísérlete. Ott az épület oldalsó, kétszárnyas ajtaját, illetve annak zárszerkezetét igyekeztek felfeszíteni, ám végül letettek tervükről és üres kézzel távoztak a helyszínről – mondta a sajtószóvivő.

MTI