A helyszínre érkező rendőrjárőrök az üzletben elfogtak egy hejőszalontai férfit. A bolti tolvaj a riasztóberendezést megrongálva, illetve az ablaküveget betörve jutott az üzletbe, ahol különböző élelmiszereket pakolt össze, valamint fogyasztott el. A férfit a járőrök előállították a Szerencsi Rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vételére került sor. Személye nem volt ismeretlen a hatóság előtt, korábban már több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett.

Az elkövető elfogásában résztvevő rendőrök munkáját Szűcs Tibor a Telmon Kft. Ügyvezető igazgatója személyesen köszönte meg, illetve jutalmat adott át, egyben további szakmai sikereket kívánt a szerencsi rendőröknek.