Mint Rohonka Sándor, az MSZOSZ megyei képviseletvezetője elmondta, május elseje, a munka ünnepe nemcsak az ünneplésre ad alkalmat, hanem a számvetésre is, így a kormány eddigi két éves tevékenységével kapcsolatban felsorolt néhány mutatót, így a megyei munkanélküliségi arányt és a foglalkoztatási ráta két évvel ezelőtti, és legutóbbi adatait hasonlította össze.
– A 2010-es adatokkal összehasonlítva elmondható, hogy a foglalkoztatottak száma alig növekedett, de a munkanélküliek aránya is stagnált a megyében (2010-ben közel 24 százalék, idén 24,3 százalék), miközben az országos átlag 13-14 százalék – mondta az elnök.
Annak a véleményének adott tehát hangot, miszerint érdemi változás nem történt az utóbbi két évben, pedig a kormány hatalomra kerülésekor erre tett ígéretet. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke ugyanakkor elismerte, a gazdasági környezet sem könnyít a gazdaság helyzetén, így a magyar kormánynak viszonylag kicsi a mozgástere.
– Május elsejére készülve biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, valamint működő és elérhető közszolgáltatást követelünk – hangoztatta az elnök.
K. I.