Kriza Ákos elmondta: látják, hogy a Shinwának köszönhetően Miskolcnak fontos helye van az európai autóipari beszállítók között, hiszen az üzem szinte minden fontosabb gyártóval kapcsolatban áll.
A polgármester a megbeszélésen kifejtette: olyan, piacképes szakmák oktatására van szükség Miskolcon, amely itt tartja, és biztos életpályával látja el a fiatalokat. Ezért is fontos, hogy megismerjék a legnagyobb foglalkoztatók, vállalatok szakemberigényeit, és ahhoz alakítsák a képzési rendszert. Ez a folyamat már elkezdődött – mondta a polgármester, és példaként említette a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában működő Bosch osztályt. Kriza Ákos külön kiemelte a Miskolci Egyetem képzéseit is, ahonnan a fiatal diplomások akár gyakorlati helynek, vagy munkahelynek is választhatják a Shinwát.

A gyárlátogatással egybekötött megbeszélésen Ong Boon Hock ügyvezető igazgató és Bottyán Zsolt gyárigazgató bemutatta a legújabb fejlesztéseket, az új fröccsöntő és lézergravírozó gépeket, valamint a még szerelési szakaszban lévő új festőgépet is. az 1, 8 millió eurós beruházás várhatóan júliusban fejeződik be, akkortól a Shinwa Magyarország Precíziós Kft válik Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb műanyagipari festőüzemévé.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a látogatás végén hangsúlyozta: a közeljövőben még hatékonyabb együttműködést terveznek a Miskolcra betelepedett nagyvállalatokkal is, hiszen a városvezetés egyik legfontosabb feladatának tartja az elvándorlás megakadályozását és a munkahelyteremtést. Az önkormányzat ugyanakkor közvetítő szerepet is vállal a piaci szereplők, az intézmények, az állami és más szervekkel is annak érdekében, hogy az együttműködés minden fél számára sikeres legyen.
minap.hu