Ugrás a tartalomra

Sarkozy nem köt megállapodást

Létrehozva
Kizárta bármilyen megállapodás lehetőségét a szélsőjobboldali Nemzeti Fronttal szerdán Nicolas Sarkozy francia államfő az elnökválasztás május 6-i második fordulója, illetve a júniusi nemzetgyűlési választások előtt.
- Nem lesz megállapodás az FN-nel, nem lesznek (szélsőjobboldali) miniszterek, de figyelembe kell vennem a szavazást, és nem csinálhatok úgy, mintha be kellene fogni az orrom - fogalmazott a France Info francia hírrádióban a jobboldal jelöltje, aki szocialista riválisához hasonlóan, a két forduló között nyíltan kampányol annak a 6,4 millió, a szélsőjobboldalt támogató választónak a megnyeréséért, akiknek szavazata meghatározhatja az elnökválasztás végeredményét. Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje a szavazatok 18 százalékával a harmadik helyen végzett a vasárnapi első fordulóban.
    
Sarkozy azt mondta, hogy soha nem akart megállapodást kötni a szélsőjobboldallal, miután a jobboldal számos ponton nem ért egyet a Nemzeti Front javaslataival. Azt viszont megerősítette, hogy meg akarja magának nyerni Marine Le Pen szavazóit. "Az a 18 százalék, amelyik Marine Le Penre szavazott, nem az ő tulajdona és nekem kötelességem hozzájuk is szólni" - tette hozzá.
    
- Miután a köztársaság engedélyezte Marine Le Pennek, hogy jelölt legyen, a Nemzeti Front demokratikus párt, egyébként nem kapnának engedélyt - fejtette ki az államfő. Szerinte ezért sem szabad azoknak az állampolgároknak szemrehányást tenni, akik Le Penre szavaznak.
    
- Nincsen rossz szavazat vagy jó szavazat. A franciáknak kell dönteniük és én kitartok azon jogom mellett, hogy ezen franciákhoz is szóljak, akik azzal, hogy Marine Le Penre szavaztak, kifejeztek valamit. Ha ezeket az embereket vissza akarjuk terelni a köztársasági pártok táborába, akkor meg kell őket szólítanunk -  hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: (Francois) Hollande úgy véli, hogy ezek az emberek tévednek. Én viszont nem mondok ilyet.
    
A szocialista jelölt a France 2 közszolgálati televízióban azt mondta, hogy "túl sok a kétértelműség" a jobbközép részéről az FN-nel szemben a június 10-17-i nemzetgyűlési választásokat illetően. Hollande azt is kifogásolta, hogy Sarkozy "a szélsőjobboldali vezetőket" akarja megnyerni.
    
Emlékeztetett arra is, hogy amikor a jobbközép UMP és a szélsőjobboldali FN került egy választáson egymással szembe, ő "soha nem habozott" a jobboldalra szavazni a szélsőjobb feltartóztatása érdekében. Példaként említette a 2002-es elnökválasztást, amikor a szocialista Lionel Jospin kiesett az első fordulóban és a konzervatív Jacques Chirac mellett a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen jutott be a második fordulójába.

- A Szocialista Párt főtitkáraként arra kértem mindenkit, hogy Chiracra szavazzon. Nem azt mondtam, hogy a szélsőjobboldal ellen, hanem azt mondtam, hogy Jacques Chiracra - hangsúlyozta Hollande.

MTI