Üveges Gábor, a település polgármestere arról beszélt, az idén is szeretnének győzedelmeskedni a viadalon, és nyerni a saját kategóriájukban. A cím kötelez elve alapján május 23-án 0.00 órától 21.00 óráig minden eddiginél színesebb programok mozgatják meg a falu lakóit korosztálytól függetlenül.
Évek óta óriási népszerűségnek örvend a napindító éjszakai fáklyás gyalogtúra 0.00 órától, mely Hernádszentandrás központjától, a Hernád folyó hídján át a szomszédos Pere és Hernádbűd településekig tart, melyhez ezúttal egy igazi különlegesség is társul, ugyanis három zenész (harsona, szaxofon, tangóharmónika) kíséri majd a nótázó, várhatóan 30-40 fős csapatot.
A visszaérkezést követően az Óvoda épülete ad otthont forró tea és kávé, valamint aprósütemények környezetében a több órás hajnali Activity játszmáknak.
Az abaúji település apraja-nagyja kiveszi a részét az egész napos program kavalkádból. A Gondozási Központ dolgozói, önkéntesek és a szépkorúak részvételével sütik reggeltől a mintegy 800 darab palacsintát, mely a mindenki számára ingyenesen nyitva lévő büfé kínálatát gazdagítja.
Lesznek többek között „Futás a polgármesterrel”, „Hetes rúgó verseny”, „Kihívás a BioKertben” (hagymaszabadítás, mintakertész verseny, Kerítéskapálás), Kalandtúra, „Bicaj párbaj”, „Minifoci” bajnokság, Nyugdíjas torna, Sakk szimultán Tóth József hernádszentandrási sakkmesterrel, „Izom parádé”, Táncverseny, és számtalan, az önfeledt mozgást, szórakozást, közösségépítést szolgáló elfoglaltság.
A délután folyamán bekapcsolódik a programokba a Máltai Szeretetszolgálat „Mozgó Játszótere”, mely kézműves foglalkozásokat, kreatív játékokat, valamint ugrálóvárakat hoz a hernádszentandrási gyerekek számára.

Az eseményt a helyi önkormányzaton kívül évről-évre támogatják civil szervezetek és egyéni vállalkozók.