Mint elmondta, a január közepi időközi választás eredményei alapján a megüresedett helyeket a szavazatszám alapján soron következő két induló, Szemerits Zsolt (Jobbik) és Horváth Lajos Csaba (Fidesz-KDNP) töltheti be.
Az egyik lemondott független képviselő, Patonai Tamás azt közölte az MTI-vel: azért vált meg megbízatásától, mert megnövekedtek teendői saját vállalkozásaiban, így nem tud elegendő időt szánni Fertőd ügyeinek. Márpedig - tette hozzá - erre azért is szükség volna, mert a város olyan, hosszú távon fenntarthatatlan pályára állt, ami Fertőd kárára válik majd.
Tájékoztatása szerint szintén a város gazdálkodásával kapcsolatos kifogásaival magyarázta távozását Gergácz Imréné (független).
Az év eleji időközi választást azért kellett kiírni, mert a testület tavaly november elején - a polgármester egyetértésével - feloszlatta magát a belső ellentétek miatt.
A voksoláson a szavazásra jogosultak 61,5 százaléka vett részt. A korábbi testület hat tagja közül ketten nyertek ismét mandátumot. Két új tag már az alakuló ülés előtt lemondott tisztségéről.
MTI