A napokban nyilvánosságra hozott gazdasági adatokra reagálva ostorozta Kovács Tibor a kormányzat gazdaságpolitikáját, mondván a görögöket és spanyolokat leszámítva az egész EU-ban nem volt gazdasági visszaesés. A legnagyobb gazdasági partnerünknél, az EU mozdony szerepet betöltő Németországban pedig növekedett a GDP, Magyarországon viszont újabb és újabb adók sújtják a polgárokat. Véleménye szerint a Széll Kálmán terv 2.0 valójában nem más, mint megszorítócsomag.
A távközlési adóval kapcsolatban nehezményezte, hogy a pénteken benyújtott javaslatot hétfőn éjjel tárgyalta a Tisztelt Ház. Kijelentette, hogy nem a szolgáltatókat fogja érinteni, mivel át fogják hárítani a többlet költségeket a fogyasztókra. A többlet kiadás pedig jobban érinti majd a szegény fogyasztókat, mint a sokat telefonáló, okostelefonozó tehetőseket (a felső határ miatt). Véleménye szerint a szolgáltatók költségracionalizálás címén egyes szolgáltatásokat, például a call centert külföldre fogják telepíteni, ami 20 ezer munkahely elvesztését jelentheti állítása szerint.
Az úgynevezett egészségügyi „salátatörvénnyel” kapcsolatban a házszabálytól való eltérést nehezményezte. Cáfolta, hogy a teljes ágazatot érintené a bérrendezés, ugyanis állítása szerint az alapellátásban dolgozó orovosok, szakdolgozók kimaradnak. Ráadásul sokan meg fognak lepődni, mikor meglátják, hogy mennyit kapnak. A gyógyszerfelírás drákói szabályozását is nehezményezte Kovács Tibor.
– Felszólítjuk a kormányt, hogy térjen le erről az útról, a zsákutcából, hogy növekedésnek indulhasson a gazdaság – összegezte véleményét a képviselő.
Cs.L.