A tudományos ülés témáit két részre bontották: egyrészt most tartotta meg a 8 éves múltra visszatekintő Dr. Kardos Géza emlékelőadást Perner Ferenc, Állami díjas egyetemi tanár, a Budapesti Transzplantációs Klinika létrehozója. Számára nemcsak az előadás miatt lesz emlékezetes a mostani ülés, hiszen ő kapta meg idén a Dr. Kardos Géza emlékérmet is.
Az emlékelőadás mellett a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Sebészeti Intézetének és a Debreceni Dr. Kenézy Gyula Kórház Általános Sebészeti Osztályának továbbképző előadásait is itt rendezték meg. Mint Bende Sándortól, a megyei kórház Általános Sebészeti osztály osztályvezető főorvosától megtudtuk, a rendezvényen magasan képzett, elismert, kiváló szakemberek előadásait hallgathatták meg a résztvevők.
K. I.