Miért vehetjük biztosra a Volán II sikerét? Nos, azért, mert a táblázatra pillantva egyértelmű képet láthatunk. A miskolciak szombaton idegenben, a Szentkirályi Szőnyeg ASK otthonában szerepelnek, és a pályaválasztó 19 forduló során még egyszer sem érezhette a pontszerzés örömét. Nem bizony, ugyanis valamennyi mérkőzését elveszítette! Mégpedig eléggé nagy különbséggel, s ezekből azt lehetett kiolvasni, hogy ez a társaság nem üti meg az NB I színvonalát.
Nincs mit szépíteni a történteken, a tavalyi játékos kiáramlást követően elővették a régieket, így velük legalább tisztességesen végigjátsszák a bajnokságot. Sok köszönet ugyan nincs benne, hiszen kinek jó az, ha minden egyes fordulóban feltörlik vele a padlót?
A Szentkirályi Szőnyeg ASK tehát még pont nélkül áll, a Borsod Volán viszont szerzett már, mégpedig kettőt. Ugye, azt nem nagyon kell hangoztatni, hogy éppen soros ellenfelüket verték meg a miskolciak az őszi idényben, 15-3 arányban? Ezek alapján aligha férhet kétség hozzá, hogy szombaton ismét a borsodi megyeszékhely együttesének tagjai örülhetnek, akik várhatóan a Bodnár József, Laczkó Sándor, Macsuga József, Nagy László összetételben szerepelnek.
Sokkal nehezebb dolga lesz viszont a Volán I csapatának! Az NB I első négy együttese között szinte nincs is különbség: vezet a Nyírbátor 28 ponttal, második a Jászberény (26), harmadik a Cegléd (24), negyedik a Borsod Volán I (24). Még bármi lehet, akármelyik alakulat célba érhet és megnyerheti a bajnokságot.
A miskolciak szombaton éppen a nagy rivális, Jászberény ellen játszanak, ráadásul az alföldi városban. Ha visszapillantunk az őszi összecsapásra, akkor sok remény aligha kecsegteti a vendégeket: Miskolcon a vendégek (Bartus Csaba, Harasztovich László, Nagy Balázs, Nagy Sándor összetételben) nyertek 11-7 arányban. Igaz, azon a találkozón a hazaiak közül hárman is betliztek (Kővári, Lehoczki és Nemes is egy-egy partit nyert), egyedül Doros Szilárd hozta magát, aki 3 ellenfelét győzte le. Viszont az biztosra vehető, hogy ilyen mértékű kisiklás még egy esetben nem fordulhat elő!
Kővári Balázs akár négy partit is hozzátehet a közöshöz, Nemes Vince az utóbbi hónapokban ugrásszerű fejlődésnek indult, két egyéni viadalt is megnyert, és mindezek alapján ki merjük jelenteni, hogy a Volán jó eséllyel lép asztalhoz Jászberényben! Foggal és körömmel is harcolniuk kell a játékosoknak minden egyes pontért, mert rendkívül sok múlhat az összecsapáson! A Volán befuthat akár a második helyre is, ehhez viszont most bravúrra lesz szükség!
Miskolci siker esetén lépéselőnybe kerülhet a társaság a Cegléddel szemben, beérheti pontszámban a Jászberényt, és reális, elérhető közelségbe kerülhet akár az ezüstérem megszerzése is! Persze, a mezőny, jelentős átrendeződése, erősebbé válása után senki nem tehetne szemrehányást a Volán első csapatának, ha „csak” bronzéremre futná erejéből.
Információink szerint egyébként a szombaton, 11 órakor kezdődő összecsapáson a Doros Szilárd, Kővári Balázs, Lehoczki Gábor, Licsák Levente, Nemes Vince ötösből kerül majd ki az a kvartett, amely megkísérli az őszi, hazai vereségért a visszavágást.
D. L.