Ugrás a tartalomra

Versennyel a környezetvédelemért

Létrehozva
A Miskolci Csodamalom Bábszínház új, 5+1 előadásos bérletes sorozatot indít a 2012/13-as évadban 10-14 éves diákok számára. Szeretnének figyelni a korosztály irodalmi, zenei és színházi igényeire, ezért egyfajta „igényfelmérés” gyanánt előzetesen előadást tartottak csütörtökön Huzella Péter és a Zrínyi Gimnázium drámatagozatosai közreműködésével.
Vargáné Néző Mária, a Bem József Általános Iskola igazgatója elmondta, a verseny célja 14 éve változatlan, a környezetvédelem fontosságára hivatott felhívni a figyelmet.
– Bízunk benne, hogy a versenyünk is hozzájárul ahhoz, hogy olyan gyermekeket neveljünk, akik felnőve környezettudatosan fognak élni, és óvják környezetüket – hangsúlyozta Vargáné Néző Mária.

kornyezetvetelke_120518_tv-1.jpg

Takács Gábor önkormányzati képviselő örömét fejezte ki, hogy a körzetében található szirmai általános iskola ilyen hosszú ideje ad otthont a nívós, országszerte ismert és elismert versenynek. Mint mondta, a verseny témája, a környezetvédelem napjainkban kiemelt jelentőséggel bír, köszönetet mondott, az iskola pedagógusainak, hogy környezettudatosságra nevelik a diákokat.

Az önkormányzati képviselő elmondta az intézményi átalakulások után is meg kívánják őrizni ebben az iskolában is a magas szintű szakmai munkát, a vetélkedő megszervezését pedig – ahogy az elmúlt évek során – a továbbiakban is támogatja majd az önkormányzat.
– A városvezetés egy ajándékkal is hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy még jobban megismerjék a gyerekek a környezetet, ezért a Miskolc Holdinggal együtt összesen 15 ezer jegyet osztunk ki a Vadasparkba, illetve a Barlangfürdőbe a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a város és a kistérség óvodásainak és általános iskolásainak – hangsúlyozta Takács Gábor.

kornyezetvetelke_120518_tv-2.jpg

Az általános iskola második, harmadik és negyedik osztályos diákoknak megrendezett verseny elődöntőjében, ebben az évben 169 csapat (2. osztályos 55, 3. osztályos 66, 4. osztályos 48) vett részt összesen 507 gyerekkel. Az ország minden részéről érkeztek csapatok Miskolctól kezdve Dunaújvároson, Kecskeméten, Szigetmonostoron, Szegeden át, egészen Veszprémig.

A pénteki döntőbe összesen 47 csapat (2. osztály 16 csapat, 3. osztály 15 csapat, 4. osztály 16 csapat) került be 141 gyerekkel. A délelőtt zajló verseny során a gyerekek három fordulóban mérik össze tudásukat, majd ebéd után a csanyiki erdei iskolát tekintik meg. Eredményhirdetés délután öt órakor várható, az eredmények a www.bemiskola.hu oldalon lesznek megtalálhatók.

T. Á.