Ugrás a tartalomra

344-en úsztak Miskolcon

Létrehozva
Első alkalommal rendezte meg szombaton a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft., valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszószövetség az MVSI kupa elnevezésű úszóversenyét. A házi gazdák azzal a céllal hívták életre a vetélkedést, hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak a meghatározott korosztályok számára, biztosítsák a felkészülés felmérését, ugyanakkor nevezési szintidő szerzésének lehetőségét is megteremtették a korosztályos országos bajnokságokra.
Szombaton délelőtt fél tíztől csaknem délután öt óráig egymást követték a rajtok, a versenyek a Kemény Dénes Városi Sportuszoda 50 m-es, 27 fokos, 8 pályás, Polip elektromos időmérő rendszerrel ellátott versenymedencéjében. Hölcz Péter versenyigazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy jóval felülmúlta várakozásaikat az indulók nagy száma.
– Huszonegy szakosztályból 344 nevezést rögzítettünk, ez a maga nemében roppant jelentős szám. Különösen annak fényében, hogy első alkalommal írtuk ki a kupáért folyó küzdelmet. A legeredményesebb egyesület 1 évig otthonában őrizheti az MVSI vándorkupát, melynek odaítélése a versenyszámokban elért 1-8. helyezettek összesített pontszáma alapján történik – mondta.

mvsi-uszokupa-120519ml_02.jpg

Azt már Szabó Brigitta ügyvezető igazgatótól tudtuk meg, hogy ezt a kupát első ízben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az úszóknál. Szombaton egyébként a diósgyőri stadionban az atléták is csatázhattak egymással. A későbbiekben szeretnék mind a 15 szakosztálynál megszervezni ezt a versenyt. A rendezvényt Zsiga Marcell, Miskolc sportért felelős alpolgármestere nyitotta meg.

Hölcz Péter versenyigazgató azt is közölte, hogy többek között Nyíregyházáról, Debrecenből, Egerből, Ózdról, Budaörsről, Kőbányáról, Esztergomból is érkeztek úszók Miskolcra. Huszonnégy versenyszámot bonyolítottak le, ezek között az 50 méterestől egészen az 1500 méterig minden megtalálható volt.
– Egészen pontosan 1447 rajtot láthattak az érdeklődők, és 115 eredményhirdetésre került sor – adott még bepillantást az adatokba a versenyigazgató. – Az indulók az egyéni versenyen kívül váltóban is összemérhették tudásukat. A megyéből négy együttes nevezett.

mvsi-uszokupa-120519ml_07.jpg

Elmondta, hogy a miskolci sportolók kitettek magukért, és több számban is örvendetes eredménnyel hívták fel magukra a figyelmet. Különösen remeknek ítélte Lavotha Oszkár 50 méteres gyorson elért 25.42 másodperces idejét, amely kiemelkedett az 1997-es születésűek közül. A 15 esztendős fiú mozgalmas napokat él, hiszen két hete Banja Lukán erősítette a magyar vidékválogatott együttesét. Miskolcon egyébként hárman is jobb nevezési idővel rendelkeztek, mint ő (25.95), ez azonban cseppet sem zavarta, és remekül repesztve utasította maga mögé vetélytársait.

Hölcz Péter ugyancsak dicséretesnek tartotta a 2003-as születésű, tehát még csak 9 esztendős Tátrai Virág produkcióját is, aki ugyancsak az 50 méteres gyorsúszásban tett ki magáért, és ért el 36.28 másodperces időt. A szervezők sokat vártak még a nap zárását jelentő női 100 méteres mellúszásban induló miskolciaktól is, akiknek azonban roppant erős vetélytársakkal kellett felvenniük a harcot.

Doros László
fotó: Mocsári László