Ugrás a tartalomra

A gyermekmentést támogatták

Létrehozva
Harmadszor rendezet szerzői estet  „Így akartuk mind” címmel Nagy Nándor, a Miskolci Nemzeti Színház művésze május 17-én, este 10 órától a Kamaraszínházban. A jótékonysági koncerten befolyt összeggel a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogatják a szervezők.
A produkcióban közreműködtek – az elmúlt évekhez hasonlóan – a színház színészei, zenészei, ami azonban újdonság, hogy a koncert idén kibővül az EstHajnal Zenekarral, valamint a színház vonóskarának közreműködésével, így a színpadon a fináléban közel 30 fő vesz majd részt.

Az este összegyűlt mintegy 80 ezer forinttal a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogatták, akik – mint megtudtuk – az összeget olyan eszközök beszerzésére fordítják, melyek a gyermekmentést segítik.

T.Á.