Ugrás a tartalomra

Elődöntőztek a város hangja címért

Létrehozva
Vasárnap rendezték a Város Hangja Énekes Tehetségkutató Verseny elődöntőjét Miskolcon, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A középdöntőbe húszan, míg a júniusi döntőbe kilencen jutnak, egy versenyzőt pedig a közönség juttathat a fináléba.
A megmérettetés előtt, pénteken a szervezők főpróbát tartottak, ahol mindenki színpadra állhatott mikrofonnal, hangosítással, kamera előtt. A versenyt élőben a Facebookon is követni lehetett: a középdöntőbe húsz versenyző kerül a 45 induló közül, onnan a legjobb kilenc pedig a fináléba jut közvetlenül.

varos-hangja-120520ml_02.jpg

- A helyszín is jelképes, hiszen rengeteg rockkoncert, buli színtere volt régen a Gárdonyi Géza Művelődési Ház. Itt ma is egymásra találtak a zeneszerető emberek - mondta Varga Zsuzsa főszervező.

A középdöntőt két hét múlva rendezik. Június 6-án este 8 órakor feltöltik az összes résztvevő középdöntőben előadott produkciójának videóját, s június 10-én este 8 óráig lesz lehetősége a közönségnek a kiesett 11 versenyző közül egy embert a döntőbe juttatni, internetes szavazással. Június 11-től június 15-ig, egy héten keresztül bemutatják a Rádió M-ben a döntőbe jutott 10 versenyzőt.

varos-hangja-120520ml_01.jpg

A döntő előtti napon, június 16-án mind a 10 döntőbe jutott versenyző lehetőséget kap egy nagyközönség előtti színpadi fellépésre a Miskolci Autóhifi és Tuning Fesztiválon, hogy még a döntő előtt élőben bemutatkozhasson, és értékes tapasztalatokat szerezhessen.

A finálé június 17-én lesz. A nyertesnek írnak egy dalt, amit egy miskolci stúdióban rögzítenek, és ami a Rádió M-ben debütál, de a későbbiek folyamán videoklip is készül majd hozzá. További információ a www.varoshangja.hu weboldalon.

minap.hu
fotó: Mocsári L.