Ugrás a tartalomra

Balesetek, bűnesetek a hétvégén

Létrehozva
Megyénkben összesen hét személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt hétvégén. Bűnügyi vagy szabálysértési őrizetbe összesen 24-en kerültek. Az emődi állomáson egy 54 éves, tiszakeszi lakost sodort el a Budapestről Miskolcra közlekedő tehervonat. Az elsődleges adatok alapján a férfi a bal sínszál és a peron széle között üldögélt, feltehetően ittas állapotban. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain május 18-ától 20-áig hét személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amiből három súlyos, míg négy könnyű sérülésekkel járt. A balesetek többsége kellő körültekintés mellett megelőzhető lett volna. Érdemes kiemelni, hogy a rendőrök két jogosítványt is elvettek helyszínen a sofőrökől - tájékoztatott Dobi Tamás rendőrségi szóvivő.

Mint megtudtuk, egyikük szlovák állampolgár volt, aki Bogács belterületén ittas állapotban, az út jobb oldalán haladva a füves részre hajtott. Ezt követően áttért a bal oldalra itt lecsúszott az útról és egy ház kerítésének tövében landolt. A sofőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A segédmotor-kerékpár sofőrje által elfogyasztott alkohol is közre játszott abban a balesetben, amely a Harsány és Miskolc közötti útszakaszon történt. A felborult motoron szabálytalanul ülő utas is, akárcsak a vezető nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Hernádnémetiben ittas kerékpáros dőlt az útra, az esetet jól jellemzi, hogy a biciklis - állapota miatt - még a szondát sem volt képes megfújni.
Tarcalon egy személygépkocsi vezetője tolatás közben ütött el egy gyalogost, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Többen garázdaság miatt kerültek fogdára a hétvégén, de több tolvaj is fennakadt a hatósági hálón. Egy páros az egyik miskolci nagyáruházból szeszes italt lopott, majd visszatértek, s amikor ismét italt akartak elemelni az áruház biztonsági őre felismerte és ezúttal tetten érte őket. A szabálysértési őrizetbe vett miskolci fiatalemberekkel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság indított eljárást. Akárcsak azzal a 22 éves férfival szemben, aki egy miskolci kórházból azért lopott el egy kerekesszéket, hogy azon tolja haza az élettársát Gesztelybe. A rendőrjárőrök a 3-as számú főúton fogták el őket.

Sz. S.