Ugrás a tartalomra

A laktanyával a hagyományokat is örökölték

Létrehozva
Az iskola aulája megtelt érdeklődőkkel. Szép számmal jöttek a honvéd hagyományokat ápoló Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége tagjai, csupa 85-90 éves, a frontot, a fogságot megjárt idős ember, valamint érdeklődők, tanárok, diákok. Az ünnepségen részt vett Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere, valamint Szabó Sándor lelkész, belvárosi önkormányzati képviselő is. A Himnusz közös eléneklését követően a házigazda gimnázium diákjai adtak kulturális műsort, amely keretében szavalatok, honvéd nóták hangzottak el. A 11.-es diákok jelképesen átadták a 10-es honvédok hagyományának az őrzését, ápolását a 10. évfolyamnak, majd közösen megkoszorúzták az aulában elhelyezett márványtáblát, amely annak a mintegy 40 ezer katonának állít emléket, akik az ezred tagjaként itt szolgáltak, innen indultak a frontra.
Az iskola aulája megtelt érdeklődőkkel. Szép számmal jöttek a honvéd hagyományokat ápoló Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége tagjai, csupa 85-90 éves, a frontot, a fogságot megjárt idős ember, valamint érdeklődők, tanárok, diákok.

tizeshonved1.jpg

Az ünnepségen részt vett Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere, valamint Szabó Sándor lelkész, belvárosi önkormányzati képviselő is. A Himnusz közös eléneklését követően a házigazda gimnázium diákjai adtak kulturális műsort, amely keretében szavalatok, honvéd nóták hangzottak el. A 11.-es diákok jelképesen átadták a 10-es honvédok hagyományának az őrzését, ápolását a 10. évfolyamnak, majd közösen megkoszorúzták az aulában elhelyezett márványtáblát, amely annak a mintegy 40 ezer katonának állít emléket, akik az ezred tagjaként itt szolgáltak, innen indultak a frontra.

tizeshonved5.jpg

Ünnepi beszédet Tóth Béla, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége elnöke mondott. Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart idézte, aki 1835-ben figyelmeztetett: „A világ tarka kozmopolitái,  csömörletes örömhősei mindent elkövetnek azért, hogy nevetségessé tegyék a nemzeti öntudatot és az azt hordozó nyelvet, mely pedig egy égész nemzetet megújítani segít!” Kifejtette, hogy tovább kell erősíteni a nemzeti identitást, őrizni kell a honvéd, benne a 10-es honvéd emlékeket. Nagyon sok és igen értékes magyar embert veszítettünk el, nem szabad elfeledni őket. A háborút, a hadifogság poklát megjárva az élet kemény iskoláját végezték el. A tanulságot is levonták: a béke és a szolidaritás, az emberi méltóság tisztelete mindenek felett.

Preview Image


Az alkalmat megragadva bejelentette, hogy június 1-3. közt lengyelországi zarándoklaton vesznek részt a gorlicei és limanowai csataterekre, hősi temetőkbe az egyesület tagjai, amelyre két hermanos diákot is magukkal visznek. A beszéd zárásaként felkérte az ünnepség résztvevőit, hogy közösen koszorúzzák meg a közelben lévő 10-es honvéd szobrot.

tizeshonved3.jpg

Közös koszorút helyezett el a  város vezetése nevében Kiss Gábor, majd a VHBSZ és a Magyarok Világszövetsége rótta le a kegyeletét. A megemlékezés zárásaként az egykori második világháborús hadifoglyok, leszármazottaik, érdeklődők és az iskola diákja közös fotót készítettek.Kiss Gábor alpolgármester sűrű városházi programja ellenére is részt vett a megemlékezésen, amelyet példaadónak nevezett. Mint mondja fontos a helyi hagyományok őrzése, ápolása. Van rá több példa is Miskolcon, a 10-es honvédek mellett vannak akik a 48-as hősök sírjainak az ápolását vállalták fel. Ez nem fizikai emlékezet,  hanem lélek ápolás is. Jó, hogy ebben a diákok és részt vesznek – szólt elismerően az alpolgármester.

– Tudomásul vettük, hogy mikor megkaptuk ezt az épületet ezzel van egy nemes kötelességünk is, a 10-es honvéd hagyományok ápolása. Nem könnyű feladat, mert nem szerepel az iskolai törzsanyagban. Azt elvárni nem könnyű, aminek később direkt módon „nem veszik hasznát.” Az a szerencsénk, hogy a történelem tagozatosok nem veszik tehertételként. Ha valakiktől el lehet várni a hagyomány életben tartását, akkor ők azok. Így nem olyan nehéz a dolgunk – vélekedett Dudás Imre, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese. – Viszonylag szorgalmasan felkészülnek. Mindig találni olyan diákot akihez elér a hívó szó, megértik a hagyományőrzés fontosságát.

tizeshonved4.jpg

Bizony nem könnyű az internet és a bulik korában hazaszeretetről, lokálpatriotizmusról beszélni, pláne nem tevékenyen cselekedni. Pedig a régi intelem ma is aktuális: amelyik nemzet a múltját nem ismeri, a jövőjét meg nem teremtheti… aki nyitott szemmel jár láthatja, némelyik szomszéd nemzet gőzerővel építi a múltját, vagy az óceán túlpartján hozzánk képest falatka történelmüket micsoda parádéval ünneplik.

Cs. L.
Fotó: Juhász Á.