Szabó Sándor vezető lelkész portálunknak elmondta: nagyon jeles családok, személyiségek nyughelyei vannak érintve a vandál rongálásban. Így áldozatul esett a tolvajoknak Kókai Kun Bertalan református püspök sírja, aki a főrendiház tagja volt. 1870-ben királyi tanácsosi címet kapott, 1892-ben pedig szolgálatai elismeréséül a Lipót-rend középkeresztjét kapta meg. 1910-ben Miskolc díszpolgárává választották.
Ugyanígy megrongálták a Tüdős István püspök hamvait rejtő síremléket, valamint a Csorba és a négyesi Szepessy családok kriptáját is. A négyesi Szepessyek szintén komoly szerepet játszottak a régió történetében, többen töltöttek be vármegyei alispáni, illetve református egyházi közösség vezetői tisztséget.

Szabó Sándor szerint a temetői fosztogatásban egyre inkább megfigyelhető egyfajta szisztéma és tendencia. Mint mondta, véleményük szerint elsősorban a környékbeli fém-felvásárlóknak kellene a körmére nézni, akik átveszik az „összelopott” árut a tolvajoktól. Arról is vannak információk, hogy az észak-magyarországi tolvajok Szlovákiában értékesítik a fémet, ahol enyhébb az ezzel kapcsolatos törvényi szabályozás, ellenőrzés.

Nagy Sándor rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta, hogy a Belvárosi Református Egyházközség feljelentése nyomán, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást rendelt el, lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Szepesi S.