– Felnyitottam a sorompót és bementem, mert van bent egy vállalkozásom. Elvégeztem a dolgomat, jöttem volna ki. Zaciera úr a sorompó elé állva annyit mondott: nem hagyhatom el a területet, szálljak ki a kocsiból, és gyalog távozhatok – elevenítette fel a kedd reggeli fejleményeket Tóth András a Fa-Generál Kft. ügyvezetője. Elmondása szerint előbb targoncával arrább akarták kitenni a kocsiját, végül szó szót követett és autóval együtt távozhatott. Mint arról már beszámoltunk a gyártelepen működő cégek egy része és az ipari park vezetése közt a közköltségek mértéke miatt robbant ki hónapokkal ezelőtt a vita. Tóth András is arra hivatkozott, hogy a korlátozással kapcsolatban arra hivatkoznak, nem fizetik a közös költséget. – Mi azt kérjük, hogy három évre visszamenőleg számoljon el vele. Erre azt mondta: ez nem Dévényi Tibi bácsi három kívánság című műsora…
– Van egy jogerős jegyzői végzés, amelyben a birtoksértő magatartástól eltiltották az ipari parkot. A bíróságon megfellebbezték, viszont amíg nem függesztik fel, addig érvényben van – foglalta össze a közköltséget vitatók álláspontját Ablonczy Attila, az Ablonczy Kft. ügyvezetője, akit még a viszály kezdetén kértek fel a közreműködésre a tulajdonostársak.
– Amíg a bíróság nem dönt, ez van érvényben. A polgármesteri hivatal hatósági osztályától kérni fogjuk, hogy szerezzen érvényt a jegyző birtokvédelmi határozatának. Amennyiben szükséges, akár karhatalom igénybevételével is… Ezek az emberek mindig arra hivatkoznak, hogy a közösség érdekében tesznek, pedig valójában a közösséget verik szét, amikor az egyiket beengedik, a másikat meg nem. A törvény mellettünk áll. Arra kérek minden, az ipari parkban dolgozó vállalkozót, hogy várják be a hivatalos intézkedést, ne kezdjenek semmilyen törvénysértő akcióba – jelentette ki Ablonczy Attila.
Somogyi József, a DIGÉP Ipari Park Kft. ügyvezetője viszont – nem meglepő módon – egészen másképpen látja a történteket.
– Az ipari park önálló gazdálkodó cég. Tevékenységével nem kell elszámolnia senkinek. Igazából szolgáltatást végzünk a partnerek részére – reagált az elszámolással kapcsolatos felvetésre az ügyvezető, aki elmondta, hogy megfellebbezték a jegyző által kiadott birtokvédelmi határozatot, ugyanis meg sem hallgatták őket, csak a partnereket. Folyamatosan küldik a fizetési felszólításokat a közköltséget nem fizetők számára. – Ügyvédi felszólítás is kiment 14 partner felé. Pénzt szeretnénk, nem pereskedést – magyarázta álláspontjukat Somogyi József, aki arra panaszkodott, hogy a tartozások miatt ellehetetlenül az ipari park.
– Szeretnénk megegyezni mindenkivel, de azzal nem lehet, aki nem akar, elzárkózik – jegyezte meg tömören az ipari park vezetője.
Az isten és a jog malmai lassan őrölnek, márpedig a DIGÉP-ben működő cégek egy része és az ipari park vezetése közt annyira elmérgesedett a helyzet, hogy valószínűsíthetően jogi úton – ki tudja mikor?- sikerül csak pontot tenni a vita végére. Ami viszont tény: ilyen körülmények közt szolgáltatni és termelni is nehéz.
Cs.L.