Ugrás a tartalomra

Szentes önkritikus a vereség után

Létrehozva
2–1-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DVTK úgy, hogy már a harmadik percben megszerezte a vezetést, de egy perccel a vége előtt a Haladás lőtte a mindent eldöntő gólt. Szentes Lázár megbízott vezetőedző magára vállalta a rossz döntéseket.
– Még mindig a mérkőzés hatása alatt vagyok. Nincs annál idegesítőbb, mint hogy jól játszunk, ott vagyunk a siker kapujában, és mégis elbukunk – kezdte a szakmai igazgató. – A szombathelyi mérkőzés is a kezünkben volt, csak rólunk szólt a második félidő; borzasztó volt átélni, hogy nem sikerült semmi. Én pozitív szemléletű vagyok, az a feladat, hogy át tudjam adni a fiúknak is a bizakodást és hitet, hogy legyőzzük szombaton a Vasast – folytatta.

Bernardo Frizoni a csapatkapitány, José Luque sérülése miatt a középpályára került, ez azonban nem bizonyult jó döntésnek.
– Azért vittem előrébb, hogy hatékonyabb legyen, de önkritikusan be kell ismernem, ez az elképzelés nem jött be. A további cseréket is azért hoztam be, hogy gólokat szerezzünk, a végeredmény viszont ismert – gyakorolt önkritikát a szakember. – Fel kell térképezni az ellenfelet, aztán jöhet az, hogy kik kerülnek a csapatba, ez az edző felelőssége. Nekem is óriási felelősségem van, hogy megtaláljam azokat, akik meg tudják valósítani az elképzeléseket, nekem kell a legjobban tudnom, ki milyen formában van. Ugyanígy készülünk a Vasas elleni mérkőzésre is – mondta Szentes Lázár.

A DVTK hazai pályán zárja a szezont szombat délután 3 órás kezdéssel az NB I-ből már kiesett Vasas ellen. Az eredmények szerencsés alakulása, azaz a riválisok botlása esetén még a negyedik hely is elérhető, mely Európa-liga szereplést ér a Győr ügye miatt.

NB I 30. forduló:
05. 26. szombat, 15.00
PMFC – BUDAPEST HONVÉD
Siófok – Kecskeméti TE
Paks – FTC
DVTK – VASAS
18.00
DVSC – Haladás

05. 27. vasárnap, 15.30
Újpest –Videoton
Pápa – Győri ETO
18.00
Kaposvár –ZTE

minap.hu