Ugrás a tartalomra

Újabb 200 fővel bővít a Bosch

Létrehozva
Újabb, minimum 200 fős létszámbővítés várható még idén a Bosch miskolci autóipari gyárában. Ficzere Ferenc, a vállalat-csoport jogi és kommunikációs igazgatója portálunknak elmondta: ez az újabb bővítés azon az 550 főn felül értendő, akiknek az alkalmazását a Bosch az önkormányzattal kötött támogatási szerződésben vállalta. Ez a vállalás ugyanis már teljesült.
Mint ismeretes, a miskolci képviselő-testület a tavalyi és az idei évben is 250 000 - 250 000 eurós, vissza nem térítendő fejlesztési támogatásról döntött a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. számára. A támogatás feltételeként a vállalat egyebek mellett először 350 majd további 200, azaz összesen 550 új munkahely létrehozását vállalta idén.

bosch8.jpg

Ficzere Ferenc emlékeztetett: a vállalatcsoport múlt év szeptemberében nyitotta meg az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású hazai Bosch beruházásának számító, új autóipari gyártócsarnokát Miskolcon. Az új gyárépület egy év alatt 5,5 milliárd forint értékű beruházással valósult meg, amelyhez az Észak-magyarországi Operatív Program 981 millió forinttal járult hozzá.
– Az új, 23 200 négyzetméteres gyáregységgel a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. autóipari kapacitása bővül. A Miskolcon készített ablaktörlő-rendszereket, klímaberendezések elektromos meghajtását, indítómotorokat és generátorokat a Bosch a világ vezető autóipari cégei számára állítja elő – emelte ki a jogi és kommunikációs igazgató.

A beruházásnak köszönhető, hogy az autóipari kapacitás mellett folyamatosan bővül a cég termékportfóliója is: új villamos motorok, generátorok, önindítók, ablaktörlő szerkezetek és lapátok, valamint az eBike meghajtás-rendszereinek gyártását vezetik be Miskolcon. A már meglévő gépjármű- elektromossági alkatrészgyártó bázist folyamatosan tovább kívánják fejleszteni, új termelő kapacitásokat kívánnak létrehozni és működtetni, ipari alkatrészek gyártása céljából.

- A miskolci autóipari gyár bővítése az újabb gyártósorok beállításával az idén is folytatódik, amely 2012-ben legalább 200 új munkahelyet jelent. Ezzel az év végére a két gyárban a munkavállalók száma együttesen elérheti a 3500 főt – nyilatkozta Ficzere Ferenc, hangsúlyozva, hogy a további, minimum 200 fős bővítés az 550 főn felül értendő, ugyanis az a vállalás már teljesült.

Szepesi S.