- A szezonzáró győzelem után az egész bajnokság rövid értékelésére is kértük Szentes Lázárt: Összességében hogyan látja ezt a sok változást hozó évet?
– Ennek a bajnokságnak három szakasza volt a véleményem szerint. Az első sajnos véget ért a 15. fordulóval. Akkor a Diósgyőr 27 ponttal a 3. helyen állt, mögötte egy ponttal a Videoton volt, akik tavasszal huszonegynéhány pontot vertek ránk. Már ekkor lehetett érezni, és mondtuk is: most kellett volna lefújni! Utána két előrehozott fordulóban mindössze egy pontot szereztünk, simán kiesett a csapat a Magyar Kupából, és az első öt tavaszi meccsel, a 22. fordulónál értük el azt a pontot, amikor a vezetés edzőváltásról döntött. Ennek egyértelműen a csapat eredményességében és játékában tapasztalt nagymértékű visszaesés volt az oka – ezzel ért véget a második szakasz. A harmadik pedig a tavaszi idény utolsó 8 mérkőzése volt.
– Ebben a harmadik szakaszban ön már nemcsak szakmai igazgató, hanem megbízott vezetőedző is volt. Hogyan látja a vereségekkel induló és győzelmekkel végződő időszakot?
– Statisztikailag jobb volt a tavaszi utolsó 8 mérkőzés, mint az azt megelőző 7, ez 9 pont különbséget jelent. Viszont ez személy szerint engem egyáltalán nem vigasztal. Az én olvasatomban az utolsó 8 között lett volna még olyan meccs, amit meg kellett volna fognunk, és ha azokat is hozzuk, akkor egészen máshol állnánk a tabellán. Konkrétan említem a legnyilvánvalóbbat, a Kaposvár ellenit, amikor az utolsó 6 percben vesztettünk három pontot. De Szombathelyen sem kellett volna kikapnunk, különösen, hogy a 2. félidő a miénk volt, sokkal több helyzetet alakítottunk ki, legalább a döntetlennek meg kellett volna lenni. Az így „eljátszott” négy ponttal, csak nézzék meg a tabellát, meg lett volna a negyedik hely! De korábban is voltak olyan mérkőzések, ahol bizony pontot, pontokat szerezhettünk volna.
– Ha abból a szemszögből nézzük, hogy frissen feljutott csapat a Diósgyőr, akkor eljutottak-e addig, ameddig eredetileg tervezték, megfelelt-e a csapat az elvárásoknak?
– Igen is, meg nem is. Van ennek egy „simogatós” változata, hogy hetedikek lettünk, és 33 éve ez a csapat legjobb eredménye. Ami tény, és valóban örömre késztetheti a szurkolókat. Viszont nekem sem időm, sem energiám nincs arra, hogy túl sokat várjak az eredményekre. Már ősszel lehetett látni, hogy olyan erő gyűlt itt össze, amivel akár a dobogó is elérhető, de a negyedik hely mindenképp megcsíphető. Ez mégsem sikerült, ezért az én elvárásaimnak nem felel meg a végeredmény.
– Mi volt ennek az oka?
– A Pécs példája is egyértelműsíti a helyzetet: a másodosztályból felkerülő csapatok nagy lendülettel vetik bele magukat a küzdelembe. Ám amikor a lendület megtorpan, esetleg megtörik, akkor derül ki, milyen karakterek a játékosok, az edzők. A mi esetünkben azzal, hogy a DVTK a harmadik helyen fordult, megváltoztak a kitűzött célok. Azok a játékosok, akiket még a másodosztályban leigazoltunk, hogy nyerjék meg bajnokságot, és ezt sikeresen el is érték, nem biztos, hogy a szakmailag megemelt követelményeknek is eleget tudnak tenni. Az átigazolásban nem sikerült átvinni az akaratomat, az nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és szerintem ez már előre vetített egy gyengébb tavaszt – de nem ennyire gyengét.
– Mindennek fényében milyen változásokkal készítik elő a következő szezont?
– Az, hogy a dobogósok ennyire elhúztak tőlünk, nem ejt minket kétségbe, mert hiába szereztek sok pontot, a játékban nincs akkora különbség. Azt is tudjuk, hogy egy bajnokságban is forog a szerencse, előfordulhat, hogy a következő szezonban az elől lévők sem tudják megismételni eredményüket. Természetesen meg kell vizsgálni, a jelenlegi keret mire alkalmas, és alapkérdés az új edző személye és munkája. Ahhoz, hogy az új edző a saját képére formálja a csapatot, kellenek új játékosok, és lesznek távozóink is. Ám mivel az új edző személyéről még nincs döntés, a tervezést itt le is kell zárni. Az biztos, hogy nekem sok mindenről be kell számolnom a vezetőségnek. A következő jelentős lépésnek pedig az új edző szerződtetésének kell lenni.
J. I.
– Ennek a bajnokságnak három szakasza volt a véleményem szerint. Az első sajnos véget ért a 15. fordulóval. Akkor a Diósgyőr 27 ponttal a 3. helyen állt, mögötte egy ponttal a Videoton volt, akik tavasszal huszonegynéhány pontot vertek ránk. Már ekkor lehetett érezni, és mondtuk is: most kellett volna lefújni! Utána két előrehozott fordulóban mindössze egy pontot szereztünk, simán kiesett a csapat a Magyar Kupából, és az első öt tavaszi meccsel, a 22. fordulónál értük el azt a pontot, amikor a vezetés edzőváltásról döntött. Ennek egyértelműen a csapat eredményességében és játékában tapasztalt nagymértékű visszaesés volt az oka – ezzel ért véget a második szakasz. A harmadik pedig a tavaszi idény utolsó 8 mérkőzése volt.
– Ebben a harmadik szakaszban ön már nemcsak szakmai igazgató, hanem megbízott vezetőedző is volt. Hogyan látja a vereségekkel induló és győzelmekkel végződő időszakot?
– Statisztikailag jobb volt a tavaszi utolsó 8 mérkőzés, mint az azt megelőző 7, ez 9 pont különbséget jelent. Viszont ez személy szerint engem egyáltalán nem vigasztal. Az én olvasatomban az utolsó 8 között lett volna még olyan meccs, amit meg kellett volna fognunk, és ha azokat is hozzuk, akkor egészen máshol állnánk a tabellán. Konkrétan említem a legnyilvánvalóbbat, a Kaposvár ellenit, amikor az utolsó 6 percben vesztettünk három pontot. De Szombathelyen sem kellett volna kikapnunk, különösen, hogy a 2. félidő a miénk volt, sokkal több helyzetet alakítottunk ki, legalább a döntetlennek meg kellett volna lenni. Az így „eljátszott” négy ponttal, csak nézzék meg a tabellát, meg lett volna a negyedik hely! De korábban is voltak olyan mérkőzések, ahol bizony pontot, pontokat szerezhettünk volna.
– Ha abból a szemszögből nézzük, hogy frissen feljutott csapat a Diósgyőr, akkor eljutottak-e addig, ameddig eredetileg tervezték, megfelelt-e a csapat az elvárásoknak?
– Igen is, meg nem is. Van ennek egy „simogatós” változata, hogy hetedikek lettünk, és 33 éve ez a csapat legjobb eredménye. Ami tény, és valóban örömre késztetheti a szurkolókat. Viszont nekem sem időm, sem energiám nincs arra, hogy túl sokat várjak az eredményekre. Már ősszel lehetett látni, hogy olyan erő gyűlt itt össze, amivel akár a dobogó is elérhető, de a negyedik hely mindenképp megcsíphető. Ez mégsem sikerült, ezért az én elvárásaimnak nem felel meg a végeredmény.
– Mi volt ennek az oka?
– A Pécs példája is egyértelműsíti a helyzetet: a másodosztályból felkerülő csapatok nagy lendülettel vetik bele magukat a küzdelembe. Ám amikor a lendület megtorpan, esetleg megtörik, akkor derül ki, milyen karakterek a játékosok, az edzők. A mi esetünkben azzal, hogy a DVTK a harmadik helyen fordult, megváltoztak a kitűzött célok. Azok a játékosok, akiket még a másodosztályban leigazoltunk, hogy nyerjék meg bajnokságot, és ezt sikeresen el is érték, nem biztos, hogy a szakmailag megemelt követelményeknek is eleget tudnak tenni. Az átigazolásban nem sikerült átvinni az akaratomat, az nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és szerintem ez már előre vetített egy gyengébb tavaszt – de nem ennyire gyengét.
– Mindennek fényében milyen változásokkal készítik elő a következő szezont?
– Az, hogy a dobogósok ennyire elhúztak tőlünk, nem ejt minket kétségbe, mert hiába szereztek sok pontot, a játékban nincs akkora különbség. Azt is tudjuk, hogy egy bajnokságban is forog a szerencse, előfordulhat, hogy a következő szezonban az elől lévők sem tudják megismételni eredményüket. Természetesen meg kell vizsgálni, a jelenlegi keret mire alkalmas, és alapkérdés az új edző személye és munkája. Ahhoz, hogy az új edző a saját képére formálja a csapatot, kellenek új játékosok, és lesznek távozóink is. Ám mivel az új edző személyéről még nincs döntés, a tervezést itt le is kell zárni. Az biztos, hogy nekem sok mindenről be kell számolnom a vezetőségnek. A következő jelentős lépésnek pedig az új edző szerződtetésének kell lenni.
J. I.