Amikor Miskolc még a nehézipar fellegvárának számított könnyű volt a nagyvállalatok szervezetett munkásságát mozgósítani a véradásra. Manapság egészen más a helyzet, a vérre viszont ugyanúgy szükség van.
– Annyi változott, hogy sokkal több helyre kell mennünk ugyanannyi véradóért. Megyünk a kisvárosokba, falvakba, cégekhez. Van ahová havonta, kéthavonta, félévente. Még a legkisebb községbe is elmegyünk évente kétszer – magyarázta a szervezési munka átalakulását Farkas Tünde koordinátor. – Megszokták. Ha helyhez megyünk, akkor szívesen adnak vért. Természetesen a Csabai kapuban lévő miskolci vérellátóban is várjuk a véradókat.
A Tiszai pályaudvaron, valójában a rendező szomszédságában, a gépészeti klubban tartottak pénteken helyszíni véradást. Az egykoron az ország legnagyobb cégének számító vasút is több részre bomlott, ami a véradás szempontjából azt jelenti, hogy több kiszállást szerveznek a cégekhez. Mint megtudtuk, nagyjából kéthavi gyakorisággal visszatérnek ide vérvételt tartani. Egy-egy alkalommal 45-50-en vesznek részt benne, ami manapság szép eredménynek számít.
A nápolyi és az ásványvíz mellé a véradók tekintettel a közelgő karácsonyra egy-egy zacskó szaloncukrot is kapnak– a reklámokból ismert szöveg kíséretében: amíg a készlet tart. A koordinátor elmondta, hogy nagyjából megbecsülték a várható véradók számát és ennek függvényében szerezték be a cukrot. Ezen túlmenően a vasúti akciót ajándék tollal és MÁV logóval díszített cukorkával támogatott a vasúttársaság.
Szalmás Péter rutinos véradónak számít, akivel a 39. dokumentált véradása közben beszélgettünk. Azonban emlékezete szerint többnél jár, csak a kis könyvecske cseréjekor néhány elkallódott.
– Még egyetemista koromban, Miskolcon letten véradó. Ennyi idő távlatából már nem emlékszem a körülményekre. Valaki szólt, hogy megy véradásra és menjek vele. Azóta is rendszeresen járok. Amikor jönnek ide a céghez, akkor jövök vért adni. Alsózsolcán lakom, s ott is adtam már, de inkább ide jövök, itt javítom a statisztikát – mondta viccelődve a mérnök, aki kollégáit is szokta biztatni. Vannak, akik hozzá hasonlóan rendszeresen részt vesznek a véradásokon. Tekintettel arra, hogy munkahelyen vannak természetesen szólni kell a főnöknek, összehangolni a dolgokat. Mint megtudtuk, emberségből hamarabb haza szokták engedni a véradókat.
Remélhetően a multinacionális vállalatoknál is hasonlóan pozitívan állnak a véradáshoz, mint a vasutas cégek.
Cs.L.
– Annyi változott, hogy sokkal több helyre kell mennünk ugyanannyi véradóért. Megyünk a kisvárosokba, falvakba, cégekhez. Van ahová havonta, kéthavonta, félévente. Még a legkisebb községbe is elmegyünk évente kétszer – magyarázta a szervezési munka átalakulását Farkas Tünde koordinátor. – Megszokták. Ha helyhez megyünk, akkor szívesen adnak vért. Természetesen a Csabai kapuban lévő miskolci vérellátóban is várjuk a véradókat.
A Tiszai pályaudvaron, valójában a rendező szomszédságában, a gépészeti klubban tartottak pénteken helyszíni véradást. Az egykoron az ország legnagyobb cégének számító vasút is több részre bomlott, ami a véradás szempontjából azt jelenti, hogy több kiszállást szerveznek a cégekhez. Mint megtudtuk, nagyjából kéthavi gyakorisággal visszatérnek ide vérvételt tartani. Egy-egy alkalommal 45-50-en vesznek részt benne, ami manapság szép eredménynek számít.
A nápolyi és az ásványvíz mellé a véradók tekintettel a közelgő karácsonyra egy-egy zacskó szaloncukrot is kapnak– a reklámokból ismert szöveg kíséretében: amíg a készlet tart. A koordinátor elmondta, hogy nagyjából megbecsülték a várható véradók számát és ennek függvényében szerezték be a cukrot. Ezen túlmenően a vasúti akciót ajándék tollal és MÁV logóval díszített cukorkával támogatott a vasúttársaság.
Szalmás Péter rutinos véradónak számít, akivel a 39. dokumentált véradása közben beszélgettünk. Azonban emlékezete szerint többnél jár, csak a kis könyvecske cseréjekor néhány elkallódott.
– Még egyetemista koromban, Miskolcon letten véradó. Ennyi idő távlatából már nem emlékszem a körülményekre. Valaki szólt, hogy megy véradásra és menjek vele. Azóta is rendszeresen járok. Amikor jönnek ide a céghez, akkor jövök vért adni. Alsózsolcán lakom, s ott is adtam már, de inkább ide jövök, itt javítom a statisztikát – mondta viccelődve a mérnök, aki kollégáit is szokta biztatni. Vannak, akik hozzá hasonlóan rendszeresen részt vesznek a véradásokon. Tekintettel arra, hogy munkahelyen vannak természetesen szólni kell a főnöknek, összehangolni a dolgokat. Mint megtudtuk, emberségből hamarabb haza szokták engedni a véradókat.
Remélhetően a multinacionális vállalatoknál is hasonlóan pozitívan állnak a véradáshoz, mint a vasutas cégek.
Cs.L.