Ugrás a tartalomra

Együttműködésre szerződtek a hatóságok

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális és megyei szervezetei együttműködési megállapodást kötöttek hétfőn kora délután Miskolcon. Az ellenőrzésektől a nyaraltatásig számos területen összehangolják képességeiket.
– Az együttműködésünk nem ma kezdődik! Most annyi történik, hogy a sok éves jó kapcsolatunkat írásban rögzítjük. A közös tevékenységből minden szervezet tud profitálni – magyarázta a szerződés hátterét Lipták Attila, megyei katasztrófavédelmi igazgató. Mint elmondta az ellenőrzéseket továbbra is önállóan végzik a hatóságok, amelyek közt azonban lehetnek átfedések, ami mindennapi, élő kapcsolattartást igényel. A katasztrófavédelmi szakember példát is említett, a veszélyes anyagok szállítását, amely ellenőrzésével kapcsolatban célszerű együttműködniük a vámszervekkel. A lényeg, hogy rugalmasan, gyorsan tudjanak reagálni a történésekre. Ezt a célt szolgálja a most aláírt megállapodás is, amely négy területre terjed ki. 


Első pont az információcsere, a tájékoztatás, a második a felkészítés, kiképzés során történő együttműködés, hogy ismerjék a másik szervezet tevékenységének az alapjait. A harmadik pont a szolgáltatások összehangolását tartalmazza, a negyedik pedig az egészségügyi és szociális szolgáltatások terén történő együttműködést rögzíti, ami a rekreációs, üdülési kapacitások másik fél számára történő rendelkezésre bocsátást részletezi. Ennek szabadidős tevékenység közben kialakuló személyes kapcsolatokból is profitálhatnak a szervezetek. 

A rövid tájékoztatót követően aláírták az együttműködési megállapodást. Lipták Attila megyei igazgató, a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága részéről Mező Gábor, főigazgatóhelyettes, a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága részéről Szalayné Ostorházi Mária főigazgató, a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága részéről Horváth Tivadar igazgató, illetve a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága részéről Olasz András igazgató látták el kézjegyükkel a dokumentumot.

Cs.L.