Gúr Nándor megyei alelnök, országgyűlési képviselő elmondta, idén 2648 tanulót vettek fel a Miskolci Egyetemre, ez pedig 23 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.
– A miskolci intézmény léte vidéki tudásbázisként a régió jövőjét jelenti. Friss források bevonására van szükség a Miskolci Egyetem esetében, például a stadionépítések vagy a különböző miniszteri költségek kárára, ezeket tartalmazzák módosító javaslataink is, melyeket az országgyűlés elé terjesztettünk – mondta.
Az MSZP miskolci elnöke szerint a város fejlődése elképzelhetetlen a Miskolci Egyetem gyarapodása nélkül. Simon Gábor emlékeztetett a Bosch-tanszékre, a Borsodchem Kína-központjára a campuson, valamint arra, hogy a Miskolcon épülő finn darugyár is intézetet alapított az ME-n, mely mérnökutánpótlását biztosíthatja majd a vállalatnak.
– A kormány megpróbálja letaszítani erről a fejlődési pályáról a miskolci oktatási intézményt – fogalmazta meg véleményét. – Szolidárisak vagyunk a diákokkal, támogatjuk őket. Pártunk elképzelései szerint az első tanévnek ingyenesnek kell lennie, az első szemeszterek alatt ugyanis kiderül, ki az, aki tanulni akar. Emellett ellenezzük a röghöz kötést és az egyetemi autonómia csökkentését is – sorolta az elnök.
Mint elhangzott, az MSZP országos vezetése kezdeményezi, hogy a társasági adós forrásokat a felsőoktatási intézmények javára is át lehessen csoportosítani, mert szerintük ez ugyancsak fontos bevételi forrása lehet az intézményeknek.
minap.hu