Az ünnepi rendezvényt az Iránytű Szociális Szolgálat Hejőcsabai Szolgáltatási Központja szervezte – Gonda Géza települési képviselő támogatásával – az intézmény ellátotti köréhez tartozó, mintegy 200 idős ember számára. Gonda Géza portálunknak elmondta: kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy figyeljenek a körzetben élő szépkorúakra, hogy – amikor csak lehet – színesebbé, könnyebbé tegyék hétköznapjaikat.

– Nagyon fontosnak érzem, kötelességünk is, hogy viszonozzuk számukra azt a gondoskodást, amit egykor ők nyújtottak gyermekeiknek unokáiknak. Orvosként is tudom, mennyire rászorulnak erre – nyilatkozta a képviselő, megemlítve, hogy számos egyéb módon is támogatta már a zömmel idős emberek ellátását végző Hejőcsabai Szolgáltatási Központot. Kezdeményezésére a közelmúltban körülbelül negyven örökzöldet – többségében tuját – ültettek el az intézmény udvarán, s támogatta az úgynevezett generációs vakációt is, melynek keretében budapesti kirándulásra mentek a szolgáltatási központjának idősei – és azok unokái –, ahol ellátogattak Parlamentbe és a Mátyás templomba is.

– Bízom benne, hogy ezzel a karácsonyi rendezvénnyel sikerül maradandó élményt nyújtani a számukra, széppé, meghitté varázsolni az ünnepet – hangoztatta Gonda Géza, áldott Karácsonyt és boldog újévet kívánva a körzet, és Miskolc valamennyi szépkorújának.
Sz. S.
fotó: Mocsári L.