Mint beszámoltunk róla, az Avasi Gimnázium aulája zsúfolásig megtelt nyugdíjasokkal, akik a szórakozni és egyben az Avason élő magányos, idős társaikat támogatni gyűltek össze a jótékonysági bálon. Az eladott tombolajegyek árából befolyt összeggel az avasi plébánia szeretetszolgálatos csoportját támogatták a nyugdíjas klubok, egyesületek, városi idősgondozó intézmények és vezetőik, munkatársaik.

Az összeget Zsiga Marcell, az Idősügyi Tanács elnöke, Emődiné Csapó Barbara titkár, és a tanács két tagja, Szoboszlai Ferencné és Stogicza Zoltánné adta át P. Tamás Barnabás plébánosnak szerdán az Avasi Jezsuita Plébánián.
Emődiné Csapó Barbara, az Idősügyi Tanács titkára elmondta, közel 300 ember – köztük miskolci nyugdíjasklubok tagjai – szórakozott önfeledten a jótékonysági bálon. A tombolaszelvények értékesítéséből mintegy 150 ezer forint gyűlt össze, amit az avasi plébánia szeretetszolgálatos csoportja számára ajánlottak fel.
P. Tamás Barnabás plébános elmondta, egész évben arra törekednek, hogy rendszeresen segítsék az Avason élő szegénysorsú embereket, nyugdíjasokat. Év közben 24 családnak juttattak élelmiszercsomagot, októberre azonban kifogytak a forrásaik, ezért le kellett csökkenteniük a támogatott családok számát az arra leginkább rászorulók körére.

– A szükség mindig mutatja magát. Nagyon hálásak vagyunk a felajánlásért – mondott köszönetet a plébános.
Szoboszlai Ferencné, az Idősügyi Tanács tagja részt vett a szervezésben. Elárulta, az ötlet egy nemes célt szolgált, bár tudják – tette hozzá –, hogy az adventi időszak inkább a csendes várakozásról szól, de ők egy bál megszervezésével szerettek volna segíteni. A jótékonykodás mellett kitűzött cél volt az is, hogy a civileket közelebb hozzák egymáshoz.
Megtudtuk, a tombolára felajánlások érkeztek különböző üzletektől, de a civil szervezetek is egy-egy kisorsolásra váró tárggyal érkeztek a jótékonysági bálra. Stogicza Zoltánné elmondta, egy cél érdekében nagyon sokan megmozdultak, majd megköszönte a felajánlásokat.

Zsiga Marcell alpolgármester örömtelinek nevezte, hogy mások mellett az idősek is segíteni tudtak a rászorulókon. Reményét fejezte ki, hogy a hagyományteremtő céllal megrendezett jótékonysági bált jövőre is megrendezik.
K. I.
Fotó: Mocsári L.