Mint Radomszki Lászlónétól, az Õszi Napsugár Otthon intézményvezetőjétől megtudtuk, csakúgy, mint a családok, az intézmény életében is a legszeretetteljesebb ünnep a karácsony. Személyre szóló ajándékokkal kedveskednek csütörtökön az intézmény lakóinak, mint a vezető fogalmazott, szeretetcsomagokat adnak át mindenkinek karácsony alkalmából.
– Természetesen az ünnepségről sem feledkeztünk meg, a lakók és a dolgozók együtt játszották el a betlehemest. Az Egressy Béni Zeneiskola növendékei pedig egy szép műsort adtak – mondta.

Nagy örömmel adott hírt arról Radomszki Lászlóné, hogy ma elindult a Napsugár rádió is, Nánási-Kocsis Norbert önkormányzati képviselő támogatásával. A rádió célja elsősorban a hangulatjavítás és a tájékoztatás lesz elmondása szerint, így a minden reggel 8 órakor kezdődő adásban egyaránt lesz szó az időjárásról és az aktuális programokról is.
Az adventi és karácsonyi rendezvénysorozathoz visszakanyarodva, a december elején kezdődött sorozat során minden felekezet részéről tartottak istentiszteletet, misét, de a Szent Miklós Óvoda óvodásai is kántáltak például, a szépkorúak nagy örömére.

A zárórendezvényen jelen volt Sebestyén László országgyűlési képviselő is, aki a Miskolc TV-nek elmondta, véleménye szerint apró ajándékokkal és egy gyönyörű műsorral is meg lehet színesíteni az itt élő több mint 400 idős ember életét. Sebestyén László hozzátette, megbeszélést folytat az államtitkársággal azért, hogy jövőre állami támogatással felújíthassák az intézményt.
Kovács László önkormányzati képviselő elmondta, a város azon intézményei is, melyek a szociális ellátás területén dolgoznak, megérdemlik a tiszteletet, és azt, hogy együtt ünnepeljünk.
K. I.
Fotó: Mocsári L.