Az ötlet – akár csak tavaly, idén is – onnan származott, hogy a központ sebész főorvosa és a csapat orvosa ugyanaz a személy: Farkas Tamás. Az ajándékok egy részét a játékosok, a csapatvezetése és az edzők ajánlották fel, de az akcióba bevonták a szurkolókat is, azt kérték tőlük, hogy a december 7-i és a december 12-i bajnoki mérkőzésekre, illetve a december 11-i közönségtalálkozóra vigyenek magukkal ők is plüsállatkákat, társasjátékokat.

Peresztegi Nagy Ákos, a csapat vezetőedzője elmondta, öröm számára, hogy a DKSK csapatában már él ez a hagyomány – korábbi csapatainál Szegeden és Baján is részt vett a csapat hasonló jótékonysági akciókban.

– Számunkra a sport révén minden adott az egészséges élethez, az itt gyógyuló kicsik egészségért pedig a GYEK orvosai, dolgozói tesznek meg mindent. Mi ehhez a munkához szeretnénk hozzájárulni olyan ajándékokkal, melyek könnyebbé tehetik a kórházi lábadozásukat – mondta Peresztegi Nagy Ákos.
Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.