A 45éves férfit az ügyben garázdaság gyanúja miatt állították elő a Miskolci Rendőrkapitányságon. Kihallgatása már megtörtént, a tanúk meghallgatása, illetve az egyéb körülmények tisztázása azonban még hátra van.
– A férfi őrizetbe vételére nem került sor, tekintettel a bűncselekmény súlyára, illetve az elkövetés során eddig feltárt körülményekre. Egyébként a garázdaság alapesetben a btk. szerint vétségnek minősül, és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett – mondta a Miskolc Televíziónak Gaskó Bertalan, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Nagy E.