Ugrás a tartalomra

MVSI kis karácsony

Létrehozva
A Generali Arénában rendezte meg a Miskolc Városi Sportiskola nagyszabású kosárlabdás eseményét, amelynek célja ezúttal is az volt, hogy a tehetséges gyerekek a népszerű csapatsport felé forduljanak.
A kosárlabda sportágat népszerűsítette a városi sportiskola vasárnap, a Generali Arénában. A tehetséges gyerekek tömegével érkeztek a csarnokba, hogy játszhassanak, megmutathassák, mit is tudnak.

mvsikosar_75.jpg

– A rendezvény célja a kosárlabda népszerűsítése, tehetséges gyerekek kiválasztása a sportág számára, játéklehetőség biztosítása helyi korosztályos csapatok részére és a sport, a sportos életforma kialakítása a játék és a siker felhasználásával – tudtuk meg a szervezőktől.

mvsikosar_381.jpg

A délelőtt folyamán 120-an vehettek részt a játékos sorversenyeken, ahol négy korcsoportban (2002-2005) mérhették össze tudásukat városunk legügyesebb gyermekei. Délután pedig az előkészítő és az U11-es leány korosztályban nemzetközi körmérkőzéses lebonyolítási rendszerű tornára került sor.

mvsikosar_6.jpg

Sorverseny-eredmények
2005-ös korcsoport:

1. Hunyadi Általános Iskola, csapatvezető: Fekéné Tóth Judit
2. Miskolci Sportiskola- (Tűzokádó Sárkányok) csapatvezető: Lódi Gábor, Szobonya Ferenc

2004-es korcsoport:
1. Miskolci Sportiskola - Hangyaboly csoport (Pindur Pandúrok) csapatvezető: Lódi Gábor, Szobonya Ferenc
2. Miskolci Sportiskola (Szárnyaló Sasok) csapatvezető: Kosztelnik Zsoltné

2003-as korcsoport:
1. Miskolci Sportiskola - Hangyaboly csoport (Villám Hangyák) csapatvezető: Lódi Gábor, Szobonya Ferenc
2. Miskolci Sportiskola (Tigrisek) csapatvezető Tigyiné Takács Zsuzsanna
3. Miskolci Sportiskola (Csipet Csapat) csapatvezető: Kosztelnik Zsoltné

2002-es korcsoport:
1. Miskolci Sportiskola (Oroszlánok) csapatvezető Tigyiné Takács Zsuzsanna
2. Miskolci Sportiskola- Hangyaboly csoport csapatvezető: Lódi Gábor, Szobonya Ferenc

Nemzetközi Kosárlabda Torna eredményei:


Előkészítő kategória
1. Miskolci Sportiskola (mini Tigrisek)
2. Miskolci Sportiskola (Vörösmarty Vidrák)
3. Miskolci Sportiskola (Vadmacskák)

Leány U11 korcsoport
1. Dannax Sport Kassa
2. Miskolci Sportiskola (Mókusok)
3. Nyíregyháza

Különdíjban részesülő gyermekek:

Bakdy Bálint, Harsányi Dénes, Tóth Bence, Varga Virág, Kovács Géza, Veinémer Dorina, Gere Máté, Bajáky Szabolcs, Török Gergő
Balla Sára, Gyarmati Lili, Török Eszter, Fridmanszki Laura, Vukicevic Mila, Pető Réka, Sógor Luca, Simon Virág, György Jázmin, Miriam Istonova, Juhász Réka, Dudás Vivien, Török Réka, Bodrogi Éva, Barborka Kolesarova, Peitl Fruzsina, Viktoria Szabova, Mirka Marcinakova, Tereza Schreiberova, Szegedi Zsófia, Márton Luca, Kárpáti Réka.

minap.hu