Ugrás a tartalomra

Didergő király a Komlóstetőn

Létrehozva
Preview Image


Zsúfolásig megtelt az iskola aulája, sőt az emeleti karzatokról is sokan nézték a műsort, gyerekek, pedagógusok és szülők. Az előadást megtisztelte jelenlétével Sebestyén László Diósgyőr országgyűlési képviselője és Gazdusné Pankucsi Katalin, a körzet önkormányzati képviselője is.

komlostetoi-karacsony_121220ml_22.jpg

Holló Gyula
, az iskola igazgatója mondott rövid köszöntőt, majd kezdődhetett a két órás program. Először a cserkészek adtak elő egy rövid műsort a betlehemi lángról, amelyet osztrák cserkészek hoztak Bécsbe, s onnan érkezett Magyarországra, hogy a magyar családokat összekösse a világ minden részén élő keresztényekkel. A betlehemi láng átadását követően a Szeder úti óvoda kisgyerekei és a házigazda iskola diákjai adtak nagyszabású műsort, amelyben a királyfitól az angyalokig szinte minden figura megelevenedett, ami egy „rendes” mesébe kell. Közben villogtak a vakuk, fotóztak, videóztak a szülők, lesz majd mit visszanézni karácsonykor, vagy évek múlva, ha felnőnek a mostani kisgyerekek.

komlostetoi-karacsony_121220ml_11.jpg

Remélhetően Móra Ferenc mesébe öntött üzenete is nyitott fülekre, s még inkább szívekre talál, s nem csak a Komlóstetőn a nagy házakban, a világtól elkülönülve élő didergő királyoknak: Ily kedves vendég még nem járt soha nálam, Mint a saját népem - nagy meseországban...

komlostetoi-karacsony_121220ml_21.jpg

A műsort követően, az est zárásaként ajándékokat adtak át.

Cs.L.
Fotó: Mocsári L.