A rendhagyó sajtótájékoztató helyszíne a Szinvapark előtti kereszteződés volt, ahol szerda este egy 53 éves asszony a piros jelzés ellenére próbált áthaladni a zebrán, amikor egy Búza tér irányából szabályosan érkező autós elütötte. A nő a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
Molnár Emil, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, december első szűk három hetében 10 gyalogosgázolás történt, ez éppen a duplája annak, ami 2011-ben ugyanezen időszakban történt.
– Ráadásul míg tavaly a gyalogos egyszer sem volt hibás a baleset miatt, idén a tízből hatszor már nem a gépkocsivezető, hanem a gyalogos volt a vétkes. Három gázolás pedig gyalogátkelőhelyen történt – mondta Molnár Emil.
Kiemelte, mindezek miatt a rendőrkapitányság akciót hirdetett, az ünnepek előtt és alatt fokozottan fogják figyelni a „zebrák” környékét, hogy megelőzzék a hasonló eseteket.
– Éppen a fentiek miatt nem csak a gépkocsikat, hanem a gyalogosak is ellenőrizzük, nem szeretnénk, hogy fekete legyen az ünnep bárkinek is – hangsúlyozta Molnár Emil.
Az akció karácsony estig mindenképpen tart majd, de a rendőrség ígérete szerint a két ünnep közötti időszakban is figyelik majd az átkelőket (is).
T. Á.