Ugrás a tartalomra

A Sörfesztivál Miskolcot népszerűsíti – 70 ezren szórakoztak a négy nap alatt

Létrehozva
Miskolc vezetése kiemelten fontos feladatának tekinti a város életében jelen lévő és a jövőben létrejövő kulturális és gasztronómiai rendezvények támogatását. Azokét, melyek Miskolc hírnevét öregbítik, szögezi le a városháza csütörtöki közleménye, amelyben a Sörfesztivál szerződésével kapcsolatos hírekre reagáltak.
Ilyen támogatandó rendezvény a Miskolci Kocsonyafesztivál is, amit tavaly 12 millió 500 ezer forinttal támogatott az önkormányzat, hiszen 13 millió helyett 500 ezer forintot fizettek a területhasználatért, de éveken keresztül más módon is kapott támogatást a fesztivál, áll a közleményben, amely ezután részletesen taglalja a költségeket.

„Szeptember 6. és 9. között Miskolcon rendezték meg – mind a területét, mind a látogatók számát – tekintve az első és legnagyobb hazai sörfesztivált. A szervező cég 100 millió forint értékű médiakampánnyal hirdette a miskolci Sörfesztivált többek között a TV2, a Class FM, a Blikk és más hazai, valamint külföldi médiumok felületein. A cég fizette továbbá a helyi és szlovák óriásplakátok nyomdai és kihelyezési költségeit, a járműreklám költségeit, valamint a Class FM Morning Show kitelepülését.

A TV2-ben 30 perces önálló televízió-műsor készült a fesztiválról, melyhez 30 alkalmas beharangozó szpotkampány társult. A film elkészítését, a szpotok gyártását és sugárzását mind a szervező cég finanszírozta.
A 100 millió forint értékű médiakampányban mindenhol elhangzott Miskolc város neve.

A Sörfesztivál teljes költségvetése 250 millió forint volt, melyet teljes egészében a szervezők fizettek. Ebben benne van a közel 40 fellépő honoráriuma és a marketingköltség is. Egy ekkora méretű fesztivál belépődíja mindenhol 4000 forint körül van az országban. Miskolcon az önkormányzat kérésére 1600 forint volt.”

A fesztivál idején a városban található szálláshelyek forgalma is fellendült. Az ebből befolyt idegenforgalmi adó a város kasszáját gyarapítja. A 2012. szeptemberi idegenforgalmi adó 8,5 millió forint, a vendégéjszakák száma 18 888. 2011 szeptemberében ez 5 millió forint volt, a vendégéjszakák száma pedig 12 500 – írja Dobos Tímea, a városháza szóvivője a közleményben.

A Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottságnak közterület-használati ügyekben nincs hatásköre, ezért nem is volt szükség arra, hogy a kérdést a bizottság megtárgyalja, és a megállapodás megkötéséhez sem volt szükség előzetes közgyűlési felhatalmazásra. Az önkormányzat 2017-ig kötött megállapodást a kft.-vel. Minden a jogszabályoknak megfelelően történt – zárul a közlemény.

minap.hu