– Önkormányzati fejjel nézve történelmi pillanatokat élünk át. A rendszerváltás óta nem volt ilyen, hogy a központi kormányzat átvállalta volna az önkormányzatok adósságállományát – jelentette ki örömmel Üveges István, Arnót polgármestere. Ehhez jön még az úgynevezett „önhiki” támogatás. Ennek köszönhetően január 1-jétől tiszta lappal kezdheti az évet Arnót. A polgármester az örömteli hír után megjegyezte, hogy némi kétség is van benne, mivel a feladatfinanszírozás részleteit nem ismeri, de minden esetre bizakodó ezzel kapcsolatban is.
A polgármestertől megtudtuk, hogy Arnótnak 10 millió forint folyószámla hitele, 10 millió forint munkabér hitele és a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítéséhez kapcsolódó 5-5,5 millió forint célhitele van – amelyet a kormány teljes egészében átvállal a községtől.
Csöbör Katalin a térség országgyűlési képviselője megerősítette, hogy mind két jelen lévő polgármester településének az adósságállományát átvállalja a kormányzat az adósságkonszolidációs program keretében, amely érinti Hernádkakot, Gesztelyt is, sőt Felsőzsolca és Miskolc városát is. Azonban arra is kitért, hogy ezt követően szigorú gazdálkodás következik, hogy az önkormányzatok ne adósodhassanak el újra. A december közepi állapotot kellett közölni. Az 5000 lakosúnál kisebb települések adósságmentesen kezdhetik majd a következő évet. Az idei év az önkormányzatok rendbetételének a jegyében telt, jövőre pedig az állami nagyvállalatokkal (a BKV-t és a MÁV-ot nevesítette a képviselő) folytatódik.
– Önerőből nem tudtunk volna kikerülni az adósságcsapdából – jelentette ki Orosz Zsolt, Hernádnémeti polgármestere. Az állami adósságkonszolidációnak köszönhetően 960 ezer svájci frank adósságtehertől szabadulnak meg. Elismerősen tette hozzá a polgármester, hogy olyan szintű „önhiki” támogatást kaptak, amilyenben korábban nem részesültek.
Cs.L.