Hagyomány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, hogy a karácsony közeledtével lehetőséget adnak a fogvatartottak és családtagjaik közös ünneplésére. Mint Joó Lászlótól, az intézet parancsnokától megtudtuk, idén immár ötödik alkalommal rendezik meg a közös fenyőfa-öltöztetést.

– Az ittlét egyik legnehezebb időszaka a karácsony, hiszen a nagyon érzelemdús időszakban a fogvatartottak nem lehetnek otthon családtagjaikkal. Határozott cél volt a rendezvény kitalálásakor, hogy mind az itt lévők, mind a hozzátartozók átérezzék a különlét nehézségeit, és mindent megtegyenek, hogy a jövőben ne így kelljen ünnepelniük a karácsonyt – mondta, kiemelve, mindig van más megoldás, és azt kell keresni a szabadulás után is. Az intézet görögkatolikus lelkésze köszöntőjében azt tanácsolta a családtagoknak, hogy próbáljanak meg felülemelkedni a mindennapok terhein.

– Az ünnep alatt is az a legfontosabb, hogy beszélhetnek azokkal, akiket szeretnek. Arra kérem önöket, hogy igyekezzenek lelki segítséget nyújtani hozzátartozóiknak. Legyünk erősek, haladjunk előre a mindennapokban! – tette hozzá a lelkész. A köszöntőket követően az intézet színjátszó csoportja adott elő egy rövid részletet Charles Dickens Karácsonyi ének című darabjából, és négy verset is hallhattak a családtagok. Az előadásokat követően a jelenlévő gyerekekkel közösen megkezdődött a már félig feldíszített fenyőfa ékesítése.
Kujan I.
Fotó: Mocsári L.