Ugrás a tartalomra

Pontszerzés a Dab ellen

Létrehozva
jegesmedvek_dab_120219_ja_3.jpg

Két perc múlva Szilágyi kerülte meg a kaput, és Sevela mammutja mellett csúsztatta a korongot a hálóba (2-0). A gól után Stephan Lundh azonnal időt kért. Egy erősen vitatható bíró döntés segítette a 8. percben, hogy a Dab gólt érjen el. Lundh lövése látszólag Budai mammutjáról saját maga elé pattant, le is ült a kapus, ám a bíró gólt ítélt.

Mind Budai, mind a miskolci csapatkapitány vitatta az ítéletet, de azt végül nem változtatták meg (2-1). A 11. percben 4 a 4 ellen játszottak a csapatok, amikor a Macik szépen kipasszolták a Dab védelmét, és végül Miskolczi mattolta közelről Sevelát (3-1). Ezt követően mindkét csapat játszhatott sima és kettős előnyben is, de ezúttal mindkét oldalon a védelem volt a hatékonyabb. Az egyre feszültebb hangulatú találkozón csakúgy repkedtek a kiállítások mindkét oldalon, de a harmadban újabb gól már nem esett.

Egyenlített a Dab

A második harmad kezdő bedobását Rakaczki János, a DVTK fiatal kapusának édesapja végezte el, aki átvette a Jegesmedve-szurkolók által összegyűjtött adományt, illetve a csapat által aláírt mezt. Az ünnepélyes pillanatok után a Macik előbb nem használtak ki egy áthúzódó kettős előnyt, majd a 6. percben növelték az előnyüket. Nagy Gergő szerzett korongot a támadóharmad kék vonalán, lövés helyett a mellett korcsolyázó Tóth Adriánhoz passzolt, aki kapásból lőtt Sevela kapujába (4-1). A 10. percben a kapuvas segítette ki az egyébként remekül védő Budai kapust. A harmad második felében egy 5 perces rövidzárlat következett be a hazaiaknál, amely három bekapott – kettőt emberhátrányban – gólt eredményezett. A 15. percben Pavuk, három perccel később Tőkési váltott gólra egy-egy előnyt, majd fél perccel a harmad vége előtt Azari volt eredményes (4-4).

Bosszantó gólok

A harmadik harmad eleje nagy küzdelmet hozott. Az 5. percben a Macik éppen kivédekeztek egy emberhátrányt, amikor Fodor lépett ki egy koronggal és gyönyörű köténygólt lőtt Sevelának (5-4). A 12. percben Somogyi lőtt oldalról Budai kapujába (5-5). A mérkőzés eredménye már nem változott, így jöhetett a hosszabbítás. Ebben a Maciknak volt ordító helyzete is, ám a szerencse végül a vendégek oldalára állt, 23 másodperccel a vége előtt Somogyi ismét betalált (5-6).
A Jegesmedvék szurkolói nagyon bosszúsak lehetnek, hiszen a csapat már 4-1-re is vezetett, mégis be kellett érniük 1 ponttal.

Preview Image
 

Jegyzőkönyv


Miskolci Jegesmedvék – Dab.Docler
5-6 hu. (3-1, 1-3, 1-1, 0-1)

Miskolci Jégcsarnok 1500 néző

V: Lauff, Halassy, Kormos, Gangel
Gól: Cowan, Szilágyi, Miskolczi, Tóth, Fodor,   ill., Lundh, Pavuk, Tőkési, Azari, Somogyi
Kiállítás: 20 perc illetve 20 perc

Miskolci Jegesmedvék: Budai K. – Szirányi, Popovics, Nagy K., Szilágyi, Láda, Saluga, Ritó, Tóth, Smith, Dubek, Hegyi, Cowan, Fodor, Atkinson, Czuba, Miskolczi, Orosz, Rafaj, Nagy G., Gyenes (k). Edző: Tim Kehler. 

Dab.Docler: Sevela – Lindgren, Somogyi, Pavuk, Kiss D., Erdélyi, Huba, Papp V., Hüffner, Lundh, Nagy, Gröschl, Tőkési, Peterdi, Vaszjunyin, Chvatal, Galanisz, Sabados, Azari, Szappanos, Kiss Á., Kiss T. (k). Edző: Stephan Lundh.

Tim Kehler: - Nagyon csalódott vagyok, hiszen remekül kezdtünk, szép gólokat lőttünk. Két kettős előnyt és jópár szimplát is kihagytunk, az ellenfelünk viszont kihasználta azokat. Volt néhány jó teljesítmény a csapatban, de ez kevés volt a liga legjobb csapata ellen. A közönségünk ma is fantasztikus volt, sajnálom, hogy nem tudtuk 3 ponttal meghálálni a bíztatásukat.

Stephan Lundh:
- Kitűnő mérkőzést vívtunk egy nagyon erős csapattal. Nagyon örülök annak, hogy 4-1 után is volt hite a csapatnak, és meg tudtuk fordítani a mérkőzést.
*
A Jaromir Jagr mezére meghirdetett árverés 250 ezer forintnál jár. Az ajánlatokat továbbra is várják a media@miskolcijegesmedve.hu e-mail-címre, hogy a pénzből támogathassák Rakaczki Bence gyógykezelését.

minap.hu