A hideg ellenére tömött sorokban, csendesen beszélgetve, fegyelmezetten várakoztak az emberek az ételosztásra a Rotary által felállított sátor előtt. A pultnál szorgalmasan osztották a Rotary klub tagjai az ételt. Itt találkoztunk Kovács Attila, főszervezővel.
– Immár ötödik alkalommal rendezzük meg, mindig így karácsony előtt néhány nappal az ételosztást. Most 300 adag babgulyást és mellé lekváros buktát osztunk ki a rászorulóknak. Igény van rá, s a Rotary mellé állt. A tagok saját pénzüket és munkájukkal szálltak be, itt vannak önkéntesként – mutatott körbe Kovács Attila. Az önkéntesek közt ismert miskolci üzletembert is láttunk. Mosolyogva, serényen dolgozott. Valószínűleg átérezte, hogy jó adni, ezzel a tányér étellel is örömet szerezhet sokaknak…

– Erre szükség van és előteremtjük a rá valót. Igyekszünk minden évben egy kicsit többet adni. Most a melegétel mellé buktát is tudunk adni és a körülmények is javultak, a sátorban fehér asztalhoz ülve fogyaszthatják az ebédet a rászorulók. Nem kértünk semmilyen igazolványt, igazolást, mindenkit vendégül látunk, aki úgy érzi, hogy szüksége van rá. Van repeta is – egészítette ki az elmondottakat Kovács Attila.
Először a belvárosban, a Centrum mellett rendezték meg a Rotary ételosztást, majd „kikerültek” az Újgyőri főtérre, a Vasas előtti térre és immár negyedik alkalommal itt bonyolítják a jótékony akciójukat. Ételosztás szempontjából jó helyválasztás, mert mint kiderült sok rászoruló él a környéken.Az egyik jóízűen falatozó családot is megzavartuk egy pillanatra. Papa, mama és a gyerekek vidáman kanalazták a babgulyást. Egyöntetűen azt mondták, hogy nagyon finom – s ezzel el is érte célját az akció.
Cs.L.