Csiszár Miklós köszöntőjében úgy fogalmazott, karácsony az emberiség féltve őrzött ünnepe. – Az ünnepet megelőző várakozási időben, és karácsonykor az emberek szeretnének jobbak lenni, többet tenni embertársaikért, többet adni családjuknak, barátaiknak, mindazoknak, akiket szeretnek, akiket szeretünk – mondta a jegyző. Ezt követően köszönetet mondott a polgármesteri hivatal minden dolgozójának egész éves áldozatos munkájáért, és felidézte az év legfontosabb eseményeit, melyek Miskolc életében meghatározóak –ezek közt említette a Zöld Nyíl pályaépítés befejezését és a villamosbeszerzést, a városháza új épületének átadását és a polgármesteri hivatal újra strukturálását, valamint a járási hivatalok létrejöttét, az új rendszer előkészítését.Kriza Ákos, Miskolc polgármestere szintén köszönetet mondott a polgármesteri hivatal minden dolgozójának – külön kiemelve azt a 82 munkatársat, akik január 1-jétől a járási hivatalban
folytatják munkájukat.– Nem volt könnyű év, de a közszolgálat nem is arról szól – az előttünk álló feladatot pedig elvégeztük, ez viszont az önök áldozatos munkája nélkül nem sikerülhetett volna. Elfáradtunk. De bármennyire is fáradtak vagyunk így év végére, tudhatjuk hogy munkánk nem volt hiábavaló, és a mi, az Önök munkájának gyümölcsét minden miskolci érezheti – mondta Kriza Ákos. Az év eredményei között említette a polgármester egyebek mellett a közbiztonság javulását, a 112 segélyvonal egyik központjának létesítését Miskolcon, a Zöld Nyíl pályaépítését, a közlekedésfejlesztésre elnyert milliárdokat, azt, hogy Miskolc a Start munkaprogramban – egyedüli nagyvárosként – sok-sok embert vezethet vissza a munka világába, illetve azt is, hogy a város adósságállományának körülbelül felét átvállalja az állam.
– Örömhír így év végére az is, hogy Miskolc több mint hárommilliárd forintos aktuális szállítói tartozásának rendezését mintegy kétmilliárd forinttal támogatja az állam, ez a pénz már megérkezett az önkormányzathoz – hangsúlyozta a polgármester. Mint mondta, a jövő év sok változással, ezáltal sok-sok munkával jár majd az önkormányzat dolgozóinak, de biztos benne, hogy szakértelmüknek köszönhetően a következő év is sikeres lesz.
– Külön köszönetet szeretnék mondani azoknak munkatársaknak is, akik az államigazgatás átalakításának részeként létrejövő járási hivatalokban kezdik az újévet. Tőlük egyben búcsúzom is, köszönöm áldozatos munkájukat, és további sikereket kívánok új munkahelyükön is a jövőre nézve – tette hozzá Kriza Ákos.– Szeretet, béke, feltöltődés – ez a három szó jellemzi talán legjobban az előttünk álló időszakot. Kívánom, hogy minden miskolci családban, minden otthonban ezek a szavak jellemezzék a következő napokat – zárta a polgármester. A beszédeket követően a Regős Zsolt karnagy vezette Fráter Kórus Gospel koncertje hangolta a megjelenteket az ünnepre.

Kriza Ákos polgármester érdeklődésünkre elmondta, fontosnak tartják, hogy – ahogy eddig – a jövőben hasonlóan köszönjék meg a polgármesteri hivatal dolgozóinak az egész éves munkát.
– Fontos, hogy a munkatársaink érezzék, hogy megbecsülik munkájukat, hiszen nehéz év áll mögöttünk, mindenki sokat dolgozott, és a munkájuknak köszönhető az, hogy sikerrel zártuk az évet – mondta Kriza Ákos.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.