Ugrás a tartalomra

Hatalmas siker az Adventi korzó Barcikán

Létrehozva
Minden előzetes várakozást felülmúló sikert aratott az „Adventtől új évig” programsorozat Kazincbarcikán.
A három tematikus adventi játszóház: a Gyermekek háza-Kézművesházban, a városi Mikulás, a „Mikulás Sportvarázs” Babos Timivel és a három „Adventi korzó” az egész település lakosságát megmozgatta.

A korzók ideje alatt a város főtere a hideg és a szemerkélő eső ellenére is megtelt advent vasárnapjain, ami nem csoda, hiszen ingyenes, ugyanakkor színvonalas programok várták kora esténként az érdeklődőket.

Az „Adventi korzókon” olyan sztárvendégek léptek föl, mint Tóth Gabi, Sipos F. Tamás, a Los Andinos és a Varga Feri-Balássy Betty duó.

A rendezvényeket a város önkormányzatának megbízásából szervezték, de a programok sikeréhez helyi civil szervezetek, vállalkozások és cégek is hozzájárultak.

Vasárnaponként egy-egy gyertyát is meggyújtottak a város egyedi tervezésű adventi koszorúján. A negyedik gyertyát december 23-án, a „Záró adventi korzón” gyújtják meg. Délelőtt tíztől a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium alkalmi kórusa énekel vidám karácsonyi dalokat, de Haszon Gyula amatőr művész trombitajátékában is gyönyörködhet majd a közönség Kazincbarcika főterén. Ezt követően a 165. sz. Jókai Mór Cserkészcsapat közreműködésével megérkezik a betlehemi láng.

A láng a betlehemi Születés-bazilika örökmécseséből való, amit minden évben bécsi közvetítéssel Magyarországra is elhoznak a cserkészek. A „Záró adventi korzón” ezzel a lánggal gyújtják meg a város negyedik adventi gyertyáját.

Az utolsó korzó előtti napon véget ér a „Muzsikáló templomok” koncertsorozat is. December 22-én 16.30-tól Szabó Balázs orgonaművész lép fel a Szent Család-templomban.

December 24-én 19 órától megtartják a fáklyás felvonulással, tűzijátékkal egybekötött „Egyházak karácsonyát”, amit Kazincbarcika Város Önkormányzata és a helyi egyházak idén is közösen rendeznek.

minap.hu